Szinte rimánkodnak Orbánék, hogy ma piros pontot kapjanak

Úgy kellene már egy felminősítés, mint egy falat kenyér – mostanában ilyen mondatokat hallani fideszes berkekben. Varga Mihály nyáron le is nyilatkozta, hogy már igazán kijárna Magyarországnak egy ilyen lépés a nemzetközi hitelminősítőktől. Persze már évek óta ez megy a kormánypártban, nagyjából 2011-2012 óta, amikor a nemzetközi hitelminősítők egymás után befektetésre nem ajánlott, bóvli kategóriába vágták az ország adósbesorolását. Orbán Viktor akkor egy jó ideig beleszőtte minden megszólalásába, hogy a leminősítéseket felminősítések fogják követni.

És tényleg, csak az a kérdés, mekkora időtávon nézzük az ígéret teljesülését. Nagyjából most érkeztünk el arra a pontra, amikor már komoly az esélye a felminősítésnek, és a Fideszben, illetve a kormányban lélegzetvisszafojtva várták a mai napot, amikor a Standard & Poor's előáll a szokásos féléves felülvizsgálatával. A magyar adósminősítés javítása, emelése jól jönne a kormánypártnak, állítólag jól mutatna már egy látványos gazdasági eredmény a kormányzati kommunikációban, lobogtathatnák egyfajta bizonyítvány gyanánt.

Talán a következő körben

A dicséretre azonban mégis lehet, hogy várni kell egy kicsit. Londoni pénzügyi elemzők egyelőre csak arra számítanak, hogy a hitelminősítő cég pozitívra javítja a magyar adósbesorolás kilátását (ezután szokták egy idő után feljebb tolni az adósosztályzatot is). Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője is csak ezt jósolja, és szerinte még egy másik nagy hitelminősítőtől, a Moody’s-tól is csak ez a kilátásjavítás várható november elején. Samu János, a Concorde elemzője is ennek a forgatókönyvnek adja a legnagyobb esélyt. Azzal magyarázza, hogy a három nagy nemzetközi hitelminősítő közül jellemzően a Fitch Ratings reagál a leggyorsabban a változásokra, utána a Standard and Poor’s, majd a Moody’s Investors Service.

A hüvelykujjszabály alapján a felminősítések kezdetére még november végéig várni kell, akkor vizsgálja felül a Fitch a magyar adósosztályzatot. A Raiffeisen elemzője arra számít, hogy ott már egy felminősítés jön, és a hitelminősítőnél a magyar adósbesorolás kikerül a bóvliból. A Fitch lépését szerinte tavasszal követi a másik két hitelminősítő szerint, és ezzel ott is a befektetésre ajánlott kategóriába kerülünk.

Irányban vagyunk

Most mindhárom hitelminősítőnél egy fokozattal vagyunk a befektetésre ajánlott sáv alatt. Márciusban már volt egy felminősítés, pont az S&P-nél, addig ez a cég tartotta érvényben a leggyengébb besorolást Magyarországra, két fokozattal rosszabb volt a befektetésre ajánlott sáv alapszintjénél. A márciusi lépéssel egy szintre került mindhárom cégnél az adósbesorolás.

Az újabb felminősítésnek persze már most is ideje lenne Samu János szerint, mert úgy látja, sokat javult a magyar gazdaság helyzete. Viszont az államadósság csökkenése lassul, ami egy ok arra, hogy a hitelminősítő inkább várjon a dicsérettel. A Concorde elemzője szerint az is kérdés, mekkora súllyal veszik figyelembe a magyar kormány gazdaságpolitikájának kockázatait.

Samu János szerint a lépés biztosan javítana a magyar állampapírok hozamán, de egetverő hatása azért nem lenne a felminősítésnek. Ezek a hozamok (magyarán az, amilyen áron az állam pénzt kap az állampapírjait többségében megvásárló bankoktól) már most is egy gyenge befektetésre ajánlott adósosztályzatnak felelnek meg, miközben a tényleges besorolásunk a bóvli.

A felminősítés nyilvánvaló hozadéka az lenne, hogy ha már két hitelminősítőnél kikerülnénk a bóvliból, visszatérhetnének a magyar adósságpiacra azok az intézményi befektetők is, amelyeknek a szabályzata csak befektetési ajánlású szuverén papírok vásárlását engedélyezi.

Varga Mihály miniszter határozottan utalt arra a Magyar Közgazdasági Társaság idei, miskolci vándorgyűlésén, hogy a felminősítés bizony időszerű volna. Ha csak a számokat vesszük, ez valóban így is van. Magyarország szinte példátlanul jó gazdasági mutatókat produkált az elmúlt évben. Aligha van olyan „bóvliország” a nagyvilágban, amelyiknek az állampapírjait a 3,6 százalékos gazdasági növekedés, az árstabilitás, a külkereskedelemben a hazai össztermék hat százalékát meghaladó kiviteli többlet, a fegyelmezett költségvetés, a lassan apadó államadósság és devizaadósság fokozatos forintra cserélése ellenére is elszántan a befektetésre nem ajánlott kategóriában tartanák a hitelminősítők. Mégis ezt teszik, vonakodnak jobb bizonyítványt adni a magyar gazdaságpolitikának. Mert, mint kommentáraikból kitetszek, bőven látnak aggasztó jeleket.

A fejlemények pikantériája, hogy a magyar állampapírok csődkockázata már a kétharmados kormányzással a minimálisra csökkent, akkor, amikor az adatok messze nem fénylettek úgy, mint most. Némi túlzással élve, a felminősítés már akkor időszerű lett volna, amikor kiderült, hogy az Orbán-kormány elszántan, akár a költségvetés havonkénti módosításával is három százalék alatt tartja a hiányt, még akkor is, ha ez már ellentmond a gazdasági észszerűségnek. Csakhogy egyre szélsőségesebb eszközöket vetett be. A gazdaságba történő ad hoc beavatkozástól az elmúlt években egészen az államosításokig, a nemkívánatos piaci szereplők kisemmizéséig jutott. Bár a hitelminősítők a jogbiztonság hiányát, a kiszámíthatatlanságot, a protekcionista intézkedések sorát, a diszkrimináció erős gyanúját, a versenybe történt beavatkozásokat, az elfogultság benyomását keltő közbeszerzési eljárásokat külön-külön nem vizsgálják – legfeljebb azok gazdasági növekedésre gyakorolt hatását –, ezek olyan kritikus tömeget értek el, hogy nem hagyhatják figyelmen kívül. Már csak azért sem, mert a bírálatok az Európai Bizottság Magyarországról szóló tanulmányaiban is vastagon benne vannak. Az uniós ajánlásokra pedig a magyar kormány ügyet sem vet.

Voltaképpen három olyan számszerűsíthető tényezője van a magyar gazdaságnak, amibe a hitelminősítők bele tudnak kötni. Az első az ország fejlettségéhez mérten nagy adósságállomány, ami papíron még mindig erős befektetői kockázatot jelent. A másik a lassuló gazdasági növekedés, ami elnyújtja azt a folyamatot, amellyel az államadósságot ki lehetne nőni. A harmadik pedig a tőkekiáramlás, ami hű tükre a befektetői megítélésnek. Ám mindegyik tényezőnél súlyosabban esik a latban a magyar kormány katasztrofális nemzetközi megítélése, ami az ősbűn elkövetésétől az ígéretek folyamatos megszegéséig terjed.

Bűnök

Az ősbűn alighanem a magán-nyugdíjpénztári ág bedarálása, a vagyon majdnem egészének államhoz irányítása lehet. A jogbiztonság hiányát, a kiszámíthatatlanság érzetét későbbi kormányzati döntések is sugallták. Ezek közül a legfontosabbak:

• A fix árfolyamú végtörlesztés. Az Európai Központi Bank a törvényhez fűzött véleményében arra figyelmeztetett, hogy a kedvezményes árfolyamon történő végtörlesztés éppen a legtehetősebb, törleszteni képes adósoknak kedvez, viszont extra terheket jelent a bankrendszernek és a várható forintgyengülés miatt a végtörlesztésre képtelen adósoknak. Ez később fényesen igazolódott; a végtörlesztés ellenére a nemteljesítő hitelek állománya durván megugrott. A három nagy hitelminősítő a végtörlesztési törvény után vitte a magyar állampapírokat bóvliba.
• Az ideiglenesnek meghirdetett válságadók véglegesítése. A kormány 2010-ben a pénzügyi szektor különadóját és a három szektorális adót kifejezetten csak három évre hirdette meg. Orbán Viktor 2012 júniusában a Raiffeisen Bank rendezvényén még azt is meglebegtette, hogy a szerinte „brutális” bankadót a tervezettnél korábban megszünteti. Végül nem ezt tette, hanem prolongálta, az ágazati különadók jellegét megváltoztatta, a terhek enyhítése nélkül, és újabb különadókat léptetett életbe.
• A pávatánc az IMF-fel. A végtörlesztés után bekövetkezett forintgyengülés és bizalomvesztés miatt a kormány 2011 novemberében váratlanul az IMF-hez fordult. Egy évig áltatta a piacot azzal, hogy megállapodik vele, majd szűk egy évvel később példátlan plakátkampányban fordult ellene.
• Leplezetlen harc a multik ellen, a külföldi tulajdonban lévő közszolgáltatók kivéreztetése különadókkal, majd azok államosítása.
• Versenykorlátozó és -torzító, monopolhelyzeteket kreáló döntések (étkezési utalványok, dohány kis- és nagykereskedelme, tankönykiadás és -forgalmazás, mobilparkolás, takarékszövetkezetek központosítása állami támogatással, energetikai szolgáltatások államosítása, központi árdiktálás, plázastop).
• A közbeszerzésekben, az uniós pályázatokban a szűk klientúra előnyben részesítése.
• Az EBRD-vel és az Erste Bankkal kötött megállapodás megszegése. Ebben a magyar kormány vállalta, hogy a bankadót két ütemben csökkenti, nem vet ki új terheket a szektorra, és folyamatosan párbeszédet folytat vele. Ezzel szemben a pénzügyi szektornak kell állnia a bank- és brókercsődök számláját, ez az OTP Bank elnök-vezérigazgatója szerint jóval nagyobb terhet okoz, mint amennyi könnyebbséget a bankadó csökkentése jelent.

„Azt reméltem, hogy a szabadságharc után lesz kiegyezés, és mint a Magyar Bankszövetség elnöke, ebben a szellemben tárgyaltam a kormányzattal és a bankok külföldi tulajdonosaival” – mondta a közgazdász vándorgyűlésen Patai Mihály, az UniCredit elnök-vezérigazgatója, a Magyar bankszövetség elnöke, rezignáltan megjegyezve: „most már be kell látnom, hogy nincs, és nem lesz kiegyezés, csupán modus vivendi”. Azaz folytonos küzdelem vagy huzakodás a kormányzattal. „A bankszektorra kivetett különadók és egyéb terhek mértéke 2010–2015 között eléri a 2700 milliárd forintot, ami meghaladja a bankok 2009. évi tőkéjét; a 2016 és 2020 között a várható különadó több mint 1 300 milliárd” – sorolta a tényeket ugyanott Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.

Halvány reménysugár

Kérdés, hogy a hitelminősítők a számoknak hisznek, vagy a szemüknek. Ha a számoknak, akkor szépítenek Magyarország besorolásán. Hajszálnyit már eddig is javítottak, Magyarország mindhármuknál csak egy szinttel van a befektetésre nem ajánlott vonal alatt. Legutóbb a Moody’s egyértelműen fogalmazott: akkor venné fontolóra Magyarország felminősítését, ha látná a fenntartható gazdasági növekedés jeleit, amit a mostaninál nagyobb politikai stabilitás alapozna meg, és ha meggyőzőbb bizonyítéka lenne az államadósság csökkenésének.

Azóta azonban új kockázat jelent meg: a menekültügy kezelése, és annak számlája, utóbbi miatt talán még az idei költségvetést is módosítani kell. Az pedig kiszámíthatatlan, hogy a hitelminősítőkre hat-e Magyarország mostani megítélése, amit „politikai bóvli”-ként lehet jellemezni.