Hetente több tucat hír jelenik meg arról, hogy a cégek a társadalmi felelősségvállalás jegyében milyen jócselekedeteket hajtanak végre. Játszóteret építenek a székhelyük környékén, önkéntes munkával segítik a kóbor kutyákat befogadó menhely életét, kifestik az iskola tornatermét, mentőkocsit ajándékoznak a kórháznak, és még hosszasan lehetne sorolni a tipikus példákat. Mindez nagyon szép és hasznos, óriási szükség is van rá, de a hasonló akciók mögött mindig ott birizgál a kérdés, hogy miért a cégek végzik el ezeket az állami-önkormányzati feladatokat.

Kapitalizmusban élünk, a profitorientált vállalkozások értelemszerűen a pénzre gyúrnak, és megérheti számukra a jótékonykodás. Ha az ügyfelek, a vásárlók vagy a munkát kereső tehetséges fiatalok körében vonzó kép alakul ki róluk, akkor azzal hosszabb távon sokat nyerhetnek – részben ezért is szokták világgá kürtölni áldásos tevékenységüket. Nem is beszélve azokról a marketingakciókról, amikor az adott termék vásárlásához kötik a karitatív tevékenységet: ha ön megveszi ezt vagy azt, akkor 1 forinttal segíti a hajléktalanokat vagy a szegénységben élő gyerekeket.

A társadalmi felelősségvállalásnak azonban lenne egy sokkal egyenesebb, tisztább formája is, amelyben a cégek nyíltan, kertelés nélkül vállalhatják, hogy megtérülésre és jó hírnévre egyaránt dolgoznak, miközben tényleg jó ügyet szolgálnak. Ez a modell az „impact investing”, vagyis az olyan befektetés, amelynek jelentősebb társadalmi hatása (is) van. Sajnos Magyarországon ez gyakorlatilag nem létezik, ezért oda mentünk, ahol az európai formáját kitalálták: Németországba.

A Social Impact Lab inkubátorházában

Social Impac Lab

Képzeljenek el egy kockázati tőkebefektetési alapot, amely kizárólag olyan induló vállalkozásokba helyezi ki a befektetők pénzét, amelyeknek nemcsak pénzügyi, hanem szociális értelemben is van hozadéka. Ha utóbbi nincs, akkor nem finanszírozzák a projektet. Ez az egyetlen kritérium teljesen felborítja a megszokott modellt, amely csak a pénzügyi értelemben vett megtérülésre koncentrál.

Munkát adtak azoknak, akiknek esélyük sem volt munkát találni

Egy tipikus (német) vállalkozási példa alapján máris érthetővé válik, hogy miért. Amikor Dirk Müller-Remus azzal szembesült, hogy fia Asperger-szindrómás (vagyis például átlag feletti intelligenciával rendelkezik, de érdeklődése végletesen beszűkülhet, érzelmi és szociális kapcsolatteremtésre és együttműködésre pedig nagyon csekély mértékben alkalmas), akkor kezdett gondolkodni azon, hogy saját vállalkozást kellene indítania. A felmérések szerint ugyanis az Asperger-szindrómásoknak csak 15 százaléka képes elhelyezkedni a munkaerőpiacon, mert a társas kapcsolatokra, együttműködésre való képesség korlátozottságával a munkaadók általában nem tudnak mit kezdeni, ezért Müller-Remus is attól tartott, hogy fia soha nem talál magának munkát.

Mivel Németországban 250 ezerre teszik jelenleg az érintettek körét, Müller-Remus közel ekkora, durván 220 ezer fős kihasználatlan potenciális munkaerő-forrásra bukkant. Ötlete az volt, hogy szaktanácsadói gárdát hoz létre belőlük, akik az informatikai cégeknek segíthetnek a hibás programkódok beazonosításában. Míg egy átlagos egészséges embernek többnyire csak jojózik a szeme a végeláthatatlan kódsorok pörgetésekor, az Asperger-szindrómások képesek beazonosítani az ismétlődő kódmintákat, és nagy hatékonysággal szűrik ki az eltérő, szokatlan, potenciális hibás sorokat. Az Auticon GmbH ma több tucat alkalmazottat foglalkoztat, teljesíti a szociális küldetését, növekszik, és nyereségét teljes mértékben fejlesztésre fordítja. A növekedéshez szükséges tőkét ugyan még nem tudja teljes egészében megtermelni, de 90 százalékban már önállóan megáll a lábán.

Az Auticon egy klasszikus kockázati tőkebefektetőnek nem lett volna érdekes, mert a cég csak hosszabb távon tud pénzt termelni, akkor sem sokat, így az exit, vagyis a megfelelő hozam elérése utáni kiszállás értelmezhetetlen fogalom a projektben. Egy bank viszont azért nem adott volna hitelt az induló társaságnak, mert kezdetben nagy volt a kockázat, és hiányzott a „proof of concept”, vagyis a kivitelezhetőség bizonyítása.

Sokkal nehezebb pénzt kapni, mégis sok a jelentkező

„A cégnek először ingyenes inkubációt biztosítottunk, kiérleltük a koncepciót, majd a piacra lépéshez évi 5 százalékos hozamra adtuk meg az indulótőkét” – mondta a hvg.hu-nak Norbert Kunz, a Social Impact Lab nevű tőkealap és inkubátorház alapító-vezetője. Egy ilyen impact investing forrást sokkal nehezebb elnyerni, mint egy hagyományos kockázati tőkebefektető támogatását, a Social Impactnél azonban évente így is ezerszámra jelentkeznek ötleteikkel a szociális vállalkozók. „A hozzánk betérőkhöz három alapkérdésünk van: mi a szociális-társadalmi hatása az ötletnek, hogyan lesz hosszú távon fenntartható, és mi bizonyítja, hogy az ötletgazda ért hozzá” – mondja Norbert Kunz. Aki ezen az előzetes szűrőn átmegy, annak további három körben kell bizonyítania, és ez legalább 6-8 hónapig tart. „Az első három hónapban pénzről nem is beszélünk, csak a szociális tartalmat bontjuk ki” – mondja Kunz, arra utalva, hogy ez aztán végképp ellentétes a hagyományos módszerrel. Ezen a körön csak az jut túl, aki bizonyítja, hogy a szociális hatás elérhető, utána kezdődik meg a termék vagy szolgáltatás prototípusának elkészítése, és csak a végső fázisban alkotják meg a piacra lépés forgatókönyvét, csak ekkor kezdenek tárgyalni a tőkebevonásról.

A Social Impact Lab állami pénzeket közvetlenül nem kap, csak alapítványokon keresztül (berlini székhelye lévén az uniós támogatás természetesen eleve felejtős), de forrásainak döntő része a magánszektorból származik. Ezek közül magyar füleknek leginkább az SAP szoftverfejlesztő vagy a pénzügyi területen működő JP Morgan Chase hangozhat ismerősen. Ezek a társaságok nem az önzetlenség látszatával adják ide a pénzüket, hanem a megtérülés szándékával, csak sokkal hosszabb távon gondolkodnak, mint a klasszikus kockázati tőkebefektető társaik.

Autista fiú munka közben

AFP / Johannes Eisele

Az SAP magyar leányvállalata egyébként több hazai startup céget is küldött már tanulmányútra a Social Impacthez, és a legutóbbi társadalmi felelősségvállalási programját hasonló elvekkel valósította meg: különböző társadalmi problémákra lehetett ötleteket beadni, és a leghasznosabbak olyan kurzuson vehetnek részt, ahol üzleti modellé forgathatják át elképzelésüket.

A kényszervállalkozó az igazán sikeres vállalkozó

„A hozzánk jelentkezők tipikusan kényszervállalkozók, olyan ötlettel jönnek, amelyhez sehol sem tudnak pénzt szerezni, de az a tapasztalatunk, hogy a kényszervállalkozók sokkal sikeresebbek, mint a hagyományos társaik. Utóbbiak ugyanis sokkal inkább a tőkealapnál rendelkezésre álló pénz lehívhatóságáért dolgozzák ki az ötleteiket, sokszor irreális hozamelvárásaik vannak, míg a hozzánk jelentkezőket valamilyen misszió vezérli. Ők nem akarnak napok alatt meggazdagodni, hosszabb távra terveznek, és általában személyesen érintettek abban a társadalmi-szociális problémában, amelyet meg akarnak oldani, ezért tűzön-vízen keresztül küzdenek a sikerért” – mondja Norbert Kunz. A Social Impact Lab. eddigi működésének 3 évében a több száz projekt közül kevesebb mint 10 bukott el.