EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Június végén jelentette be a Universal Leaf Tobacco (ULT), hogy elküldi a magyarországi gyárának dolgozóit. Az amerikai cég kivonulásával Nyíregyházán megszűnik a dohányfermentálás, a döntés konkrét magyarázatára a cégvezetés otthon, az Egyesült Államokban vállalkozott.
A Richmond Times weboldalán jelent meg az a beszámoló, mely az ULT magyarországi kivonulásnak okairól és várható következményeiről ír. A richmondi székhelyű ULT itt jelentette be, hogy megszünteti az egyik európai, pontosabban: a magyarországi dohányfeldolgozó üzemét.
Ennek oka részben az a cég szerint, hogy csökkent a kereslet a magyar gyártású dohány iránt. Ugyanakkor az ULT úgy látja, hogy az európai piacon jelentkező igényeknek a magyar dohány olaszországi feldolgozásával is képes eleget tenni, ráadásul ezzel a lépéssel javítani tudja a kontiensen az ellátási lánca hatékonyságát is.
A döntés, hogy befejezik a magyarországi gyár működtetését, alapos elemzések és stratégiai alternatívák figyelembe vételével történt – nyilatkozta Domenico Cardinali, a cég európai ügyvezető igazgatója. Hozzátette: a gyárban dolgozók képviselőivel egyezség született a döntés gyakorlatba való átültetéséről, és ez a számítások szerint 1.000.000 dolláros munkavállalói végkielégítéssel jár majd.
Az ULT továbbra is vásárolna hővel szárított, és Burley dohányt is Nyíregyháza környékéről, de a magyar leányvállalat ingatlanait és a fermentáló berendezéseit, melyek együttes, könyv szerinti értéke 5 millió dollár, máris elkezdte értékelésíteni.
A magyarországi vállalatnak most még 52 állandó munkatársa van, és további 150 szezonális dolgozót foglalkoztat. A céget vezető Bittner Imre korábban azt mondta, hogy próbáltak segítséget kérni a kormánytól a tevékenység folytatásához, de nem jutottak semmilyen eredményre, miközben az elmúlt két-három évben folyamatosan nőttek az eladatlan készleteik.
Kivonul egy dohánygyártó, Lázár "jó ismerősének" cége marad
Munka nélkül marad a nyíregyházi dohányfeldolgozó alkalmazottainak többsége, ugyanis a Universal Leaf Tobacco Európa más országában dolgozza majd fel a magyar dohányt - írta a Magyar Nemzet.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
Mekkora felelősség nyomja a sportvezetők és a szülők vállát? Szakértőket kérdeztünk a témában.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.