Egy magányos Adélie-pingvin bukkant fel a minap politikusok és tudósok kis csapata előtt az antarktiszi McMurdo-szárazvölgyekben. Az illusztris társaság egyik tagja, John Kerry amerikai külügyminiszter előkapta a telefonját, és filmre vette a teremtést. A pingvinnek minden bizonnyal fogalma sem volt arról, ki is örökítette meg, holott Kerry az eddigi legmagasabb rangú amerikai kormánytisztviselő, aki valaha is ellátogatott a Déli-sarkra. A politikust – aki az 1970-es évektől szívügyének tekinti a környezetvédelmet – elbűvölte az Antarktisz szépsége, az időtlennek tűnő táj elvarázsolt csendje. De a jég birodalma komoly veszélybe került a globális felmelegedés miatt, az Antarktisz nyugati jégtáblái egyre repedezettebbek, és leszakadhatnak, ami jelentős mértékben növelné az óceánok vízszintjét.
Diplomáciai pályafutásának vége felé szintén kellemes kötelezettségnek tűnt Kerry számára a múlt héten véget ért marokkói klímakonferencia. De az esemény inkább a magyarázkodás és a nyugtatgatás színtere lett az emberi beavatkozás okozta éghajlatváltozást tagadó Donald Trump váratlan elnökké választása miatt, amiről a külügyminiszter épp az Antarktisz felé utazása alatt értesült. Kerry elévülhetetlen érdemeket szerzett a párizsi klímamegállapodás tavaly decemberi aláírásában vagy az antarktiszi Ross-tenger múlt havi természetvédelmi területté nyilvánításában, az előbbinél a kínaiakat, az utóbbinál az oroszokat győzködve. Marokkóban azonban távolról is Trumpra próbált hatni, mondván: egy ponton még a legádázabb szkeptikusnak is be kell látnia, hogy valami nyugtalanító történik.
A globális felmelegedést komoly veszélynek tartó Barack Obama amerikai elnöknek és csapatának van is miért aggódnia. A januárban távozó kormányzat fontosnak tartja az üvegházhatású gázok kibocsátásának jelentős visszafogását célzó párizsi klímacsúcs mellett az erdők, óceánok védelmét, a kőolaj-kitermelés korlátozását, a közlekedés károsanyag-kibocsátásának csökkentését. Trump viszont a kínaiak által kitalált beugratásnak tartja a felmelegedést, hogy Peking ezzel is gyengítse az amerikai gazdaságot. A párizsi klímamegállapodás felmondását és a fejlődő országok zöldberuházásaira szánt források elvágását ígérte.
Trumppal a washingtoni Fehér Házban éppen az a politikai egység szűnhet meg, ami Párizsban kialakult, és rendkívül fontos lenne, hogy a megállapodás akciótervét kidolgozzák. Furcsa, hogy a klímaváltozás elleni intézkedésekhez korábban nem, vagy csak ímmel-ámmal csatlakozó kínaiak és indiaiak állnak most a legnagyobb határozottsággal a Föld védelmének ügye mögé. De egyes szakértők úgy vélik, Trump megválasztása még akár szolgálhatja is az éghajlat oltalmát, amennyiben másokat az erőfeszítések megkettőzésére bír. Ezt mi sem jelzi jobban, mint a szénbányászatot képviselő Szén Világszervezet (WCA), amely a párizsi alku végrehajtása mellett szállt síkra, s az alacsony emissziójú technológiák fontosságát hangoztatja. Környezetvédelmi szervezetek szerint azonban a gazdag országoknak 2030-ra, Kínának 2040-re, az egész világnak pedig a század közepére az összes szénerőművet be kellene zárnia, hogy tartható legyen az ENSZ klímacélja.
Trump a szén- és kőolajtermelés felfuttatását ígérte, és kérdés, mennyire szolgálja majd ki a fosszilis alapú energia termelőinek lobbiját. Egyelőre bizonytalan, hogy a megválasztott elnök mit tart be a kampányban elhangzott ígéreteiből. Mindenesetre, ha nem is az éghajlat őrangyala, Trump infrastrukturális fejlesztési terve akár az energiahatékonyságra is vonatkozhat, ahogy arra számos polgármester számít is a tengerentúlon. Ráadásul az USA-ban több állam és város is jelentős előrehaladást tett már eddig is a zöld környezet érdekében, a folyamat nem állítható meg, az új washingtoni kormány legfeljebb lassíthatja azt.
Egyelőre nagyobb gondnak látszik, hogy az akcióterv kidolgozása sokak szerint nem indult jól Marrákesben. Az ENSZ szerint 100 milliárd dollár kellene 2020-ra abba a globális klímaalapba, amely a fejlődő országok zöldberuházásait hivatott szolgálni, és a továbbiakban is ezermilliárdokra lesz szükség. De eddig a gazdag országok mindössze 165 millió dollárt ígértek, és a fejlett államokat tömörítő OECD szerint is jó, ha a 100 milliárd ötöde összejön az évtized végéig. A tervek szerint közpénzek mellett a magánszféra is beszáll a finanszírozásba, persze piaci alapon, de egyelőre óriási a pénzügyi szakadék a célok és a kezdeményezések között.
Ráadásul az afrikai és ázsiai országokat érintik a legjobban a felmelegedéssel kapcsolatos káros hatások, a szárazságok, a viharok. Talán nem véletlen, hogy a marrákesi konferencia végére 48, zömmel fejlődő ország tett ígéretet a szén-dioxid-kibocsátás drasztikus, akár közel százszázalékos csökkentésére az évszázad közepéig. De köztük van Németország, Kanada, Mexikó és az USA is. Az utóbbi például a 2005-ös szint 80 százalékos mérséklését vállalja 2050-re – kérdés persze, hogy Trump mit kezd majd ezzel. Marrákesben megállapodtak, hogy folytatják az egyeztetéseket jövőre Bonnban, s 2018-ra kész lesz a teljes szabálykönyv és menetrend.
Csak ne legyen túl késő. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) épp a marokkói konferenciára időzítette a bejelentést, miszerint 2016 valószínűleg az eddigi legmelegebb év, és 1,16 Celsius-fokkal lesz nagyobb az átlaghőmérséklet az ipari forradalom előtti időkhöz képest. Márpedig a párizsi klímaalku értelmében az évszázad végére a többlet nem lehet több másfél Celsius-foknál, különben katasztrofális következményekre lehet számítani. Az 1880-ban kezdődött globális mérések óta az eddigi 17 legmelegebb évből 16 erre az évezredre esett, a 17. 1998-ban volt. A légkör üvegházgázainak koncentrációja nő, az Északi-sark jégtakarója az idén a második legkisebb volt, Grönland jégpáncélja pedig hamarabb kezdett olvadni a korábbi ciklusokhoz képest. A Kuvaitban júliusban mért 54 fokos forróság megint csak rekordnak számít, Oroszország sok pontján, Kanada északnyugati részén, Alaszkában pedig 3–7 fokkal mértek melegebbet a sokévi átlagnál.
A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárások, a hőhullámok, az áradások, a trópusi ciklonok egyre gyakoribbak – mutatott rá Petteri Taalas, a WMO finn főtitkára. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint jelenleg is több mint 60 millió embert fenyeget a klímaváltozással kapcsolatos élelmiszer-termelési bizonytalanság. Mintha a természet egymás után küldené a vészjeleket: a Föld hathatósabb védelemre szorul.
