szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2012 februárja és 2016 novembere között folytatott nyomozást a 4-es metró ügyében. A beruházás szerződéseinek összköltsége 452 milliárd 554 millió 224 ezer forint volt, az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege ebből 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forintot tett ki.

„Az OLAF-jelentést, amelyre Lázárék a rágalmakat »alapozzák«, nyilvánossá kell tenni. Nem tartom véletlennek, hogy titkosan kezelik” – írta egy kommentben Demszky Gábor volt főpolgármester a Facebookon. Az Index által kiszúrt megjegyzés szerint  „amíg nem hozzák nyilvánosságra a jelentést, nincs értelme cáfolni a vádakat, mert újabbakat húznak elő, ezt a játékot a végtelenségig lehet folytatni, a Habony-művek eszköztára végtelen és a gátlástalansága miatt vált hírhedtté”.

Demszky szerint az OLAF-jelentés kifogásolja, hogy a hivatalban lévő városvezetés nem lépte meg mindazt, amit a Bizottság a támogatás feltételéül szabott (pl. a felszíni közlekedés teljes átalakítása, P-R parkolók, dugódíj). Demszky szerint ezekből semmi sem lett, ezért követelik vissza a több tízmilliárdos támogatást.

Orbánék is benne voltak

A portál megkereste a miniszterelnökséget is az ügyben. Válaszukban azt írták, a magyar kormány elkötelezett a tekintetben, hogy az OLAF-jelentés mindenki számára megismerhető, nyilvános legyen, hiszen az ügy a teljes magyar lakosságot érinti. Jelenleg a miniszterelnökség jogi szakemberei dolgoznak azon, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre ez ügyben. Továbbá az Európai Bizottsággal is konzultálnak arról, hogy miként hozható nyilvánosságra az anyag.

Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője is reagált a jelentésre. Mint írja, "abban egyetértünk Csepreghy Nándorral: a forgalmi adatok a létezését sem indokolják, a sokszorosára drágult építés közben, a projekt beszerzéseit a teljes átláthatatlanság jellemezte."

Ugyanakkor Jávor szerint a beruházás fele (és a drágulás nagyobbik része) az Orbán-kormány időszakára esett, a szerződések átláthatóságáért ők sem tettek semmit, ráadásul ki sem vizsgálták a botrányos beruházást, minden eddigi vizsgálatot az uniós illetékesek végeztek el. "Az eredményt pedig Orbánék azóta is titkolják, csak a számukra kedvező tényeket mazsolázzák ki a titkos anyagból."

Hasonlóan Demszkyhez, Jávorék is az OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát követelik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!