szerző:
Deczki Sarolta
Tetszett a cikk?

Ennyire hülyének néznek, és ennyire totálisan inkompetens az egész rendszer. Vélemény.

Nem is tudom, sóval behinteni a helyét környezetvédelmi szempontokból aggályos. Az emberbaráti megfontolások viszont azt diktálják, hogy ezt a monstrumot el kell törölni a föld színéről, a vezetőségének pedig fűzfavesszőt nyomni a kezébe, hogy őrizzenek vele libát. Ugyanis arra, hogy egy országos vasúthálózat rendjét megszervezzék, működtessék, karban tartsák, egyáltalán nem alkalmasak, ahogyan ezt több ezer utas kénytelen nap mint nap megtapasztalni, immáron évtizedek óta.

Tudniillik egy szolgáltatás az úgy működik, hogy a vevő fizet érte, a szolgáltató meg szolgáltat. Úgy, ahogyan az le van írva, meg van határozva. Szokott az úgy lenni, hogy ha az ember friss kakaós csigát kér a péknél, akkor kakaós csigát akar enni, nem pedig több napos virslis papucsot, amelyben már jó eséllyel kukacok mozognak. Ha azt kapna, visszaadná, és az életben be nem térbe többet abba az üzletbe, mint ahogyan a többi vásárló sem, a pék pedig tönkremenne.

A MÁV azonban évek, évtizedek óta kukacos kajával etet minket. Viszonyom vele sajnos igen régi, tekintve, hogy Debrecenből jártam Szegedre egyetemre, aztán ott is éltem még egy darabig. A jó évtized alatt, míg ezt az utat jártam, fél órával több lett a menetidő (ma ezt már negatív növekedésnek mondják), feltéve, ha a Budapest felől érkező vonat masinisztája volt oly kegyes bevárni a csatlakozást. De hányszor volt, hogy nem volt ülőhelyünk, a folyosón álltunk, süvített be a téli szél! Arról az áporodott MÁV-szagról nem is beszélve, mely pillanatok alatt átjárja az ember ruháját, beleivódik a bőrbe.

Mivel az ember nem tudja mindig kikerülni, hogy használja ezt a szolgáltatásnak csúfolt izét, próbáltam regisztrálni a netes jegyvásárló felületre. Nem volt egyszerű, de meglett. Már csak azért is célszerűnek bizonyult, mert minden gyakorló magyar állampolgár tudja, hogy a jegypénztárakban jegyet venni korántsem olyan egyszerű, mint elsőre tűnik. A csapda az, hogy egészen ártalmatlan, mindennapos, rutinszerű műveletre gondol az ember, aztán egyszer csak azon kapja magát, hogy vörös fejjel, minden szenteket emlegetve figyeli, ahogy Mucika hatodszor nekifut annak, hogy kiadjon egy áfás számlát, miközben a nyolcból csupán három ablak működik, mindegyik előtt sorok kígyóznak, mindenki ideges, és a másik ablaknál Terike is éppen félreértette, mit szeretne a kedves utas.

Nos, hát ezért, meg azért, mert itt a huszonegyedik század, gondoltam, praktikus lesz regisztrálni, és kényelmesen, itthonról jegyet venni. S adott esetben megúszni ezzel a Keleti hírhedt nemzetközi jegypénztárát is, mely a maga nemében amúgy páratlan jelenség; a diszfunkcionalitás és a leszarlak őrjöngő találkozása Mátészalka-alsón a késdobálóban.

Történt, hogy tavaly novemberben Pozsonyba utaztam. Megvettem a jegyem oda-vissza, valamint a férjemét is, aki pár nappal később jött utánam. Csakhogy meggondolatlan, léha ritterként egy nappal előbb már el tudott utazni. Ám a jegye egy nappal későbbre szólt. Kőbe vésve, szent pecséttel leragasztva, az úristen jóváhagyásával. Nosza, irány az ügyfélszolgálat, oldjuk meg! De nem lehet. Nem. Mert nem. Mert az interneten megváltott jegyeket nem lehet átírni más időpontra. Nem lehet. Mert nem. Új jegyet kell vásárolni, majd az ügyfélszolgálaton leadni a már megváltott régit, kitölteni egy papírt, és akkor majd talán visszatérítik az árát.

Így jártunk el, sűrű anyázások fohászkodások közepette, majd hazatérve rögtön mentem be a MÁV-hoz Icukához, leadni a jegyet, kitölteni a vonatkozó űrlapot. Ez történt november 28-án. Az ügy átfutása normál esetben egy hónap, gondoltam, még decemberben visszautalják a jegy árát. Pénz helyett egy email jött, melyben az ünnepi időszakra hivatkozva türelmemet kérik még, de a kezelési költség levonása (20 %) után január elején utalni fognak. Január 6-án kaptam egy mélt, melyben arról tájékoztattak, hogy a pénzt elutalták, ha a bank elkönyvelte, akkor máris rajta lesz a számlámon. Igen meglepődtem, tekintve, hogy egy utalásnak pár órán belül a számlán kell lennie.

De hát azóta sincs. Amikor először felhívtam az ügyfélszolgálatot, akkor azt mondták, hogy a levélben az állt, hogy január végéig kapom meg a pénzt. De hát nem az állt benne, drága Gizike, hanem az, hogy napokon belül a számlámon lesz a pénz! Hülyének tetszenek nézni engem? Jó, tudom, igen. Aztán, amikor a minap felhívtam őket, akkor azt a választ kaptam, hogy új informatikai rendszerük van, késnek a kifizetések, ha tíz napon belül sem kapok semmit, akkor keressem őket ismét.

Nos, ez három különböző válasz, ugyanarra a piszlicsáré kis problémára, amin nem is rugóznék annyit, ha nem háborítana fel mérhetetlenül, hogy ennyire hülyének néznek, és ennyire totálisan inkompetens az egész rendszer. Nem tudom, nem értem, hogyan mehet annyira gallyra egy informatikai rendszer a huszonegyedik században, hogy hetekig képtelenség rendbe hozni? Miért nem kérnek meg egy unatkozó tizenhat éves kamaszt? Ja, mert biztos valakinek a valakije van ebben az állásban is, abszolút nem ért hozzá, hogy mit és hogyan, viszont kap egy rakás pénzt, de legalább a rendszer is működésképtelen.

Cseppben a tenger: az egész rendszer ilyen. Az a rendszer, mely hülyére veszi a vásárlót, és kegynek tekinti, hogy nyújt valamit a pénzéért. Mely nem érez felelősséget, minőségérzéke sosem volt, és valami lomha, keleti delíriumban figyeli fátyolos tekintettel a világot, de nem érti, és csak legyint rá, mert úgy érzi, megteheti. Morális megfontolásai nincsenek. Kifizetteti a vevővel a kakaós csigát, de kukacos kajával traktálja, és közben röhög a markába.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!