szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Donald Trumpnál vagyonosabb elnöke még nem volt az Egyesült Államoknak, de azért ő is kap majd nyugdíjat, ha ki kell költöznie a Fehér Házból.

Sokan máris megszavaznák az USA történetében a legkevésbé felkészült és rátermett elnöknek járó címet Donald Trumpnak, aki azért egyvalamiben kimagaslik az elődei közül: messze ő a leggazdagabb. A Forbes amerikai gazdasági magazin szerint 3,7 milliárd dolláros vagyona van – a New York-i ingatlanmogul minimum nyolcmilliárdot tart „elfogadhatónak” –, amit eddig semelyik elődje még csak meg sem közelített. Így érthető, ha a giccses luxushoz szokott Trump számára visszalépés a Fehér Ház, illetve az Air Force One különrepülőgép, nem is beszélve az elnöknek járó évi 400 ezer dolláros fizetésről.

A 24/7 Wall St. nevű portál számításai szerint Trump megválasztásáig éppen Washington volt a leggazdagabb, és 1789-ben mesés, évi 25 ezer dolláros fizetést állapítottak meg számára. Az összeg, ami ma több millió dollárnak felelne meg, annak idején a fiatal ország szűkös költségvetésének 2 százalékával volt egyenlő (az USA költségvetési bevétele a 2015-ös pénzügyi évben 3250 milliárd dollár volt). Washington vagyonának alapját az jelentette, hogy hatalmas virginiai ültetvényt birtokolt, amelyen rabszolgák dolgoztak. Hasonló forrásból származott az őt követő több elnök gazdagsága. A szerencse azonban a XIX. század első felében különösen forgandó volt, a vagyonának csúcspontjával a harmadik helyre rangsorolt Jefferson szegényen, komoly adósságot hátrahagyva halt meg.

Kattintson a nagyobb képért!
©

A pénzét családi földbirtok örökléséből és spekulációból szerző Zachary Taylor helyére lépett Millard Fillmore-ral 1850-ben vette kezdetét a jogászból lett elnökök sora, akik beiktatásuk előtt bérből és fizetésből, gyakran szűkösen éltek. Hivatali idejük után sem gazdagodtak meg, és nyugdíjra sem számíthattak. A volt elnökökről először 1958-ban gondoskodott a kongresszus, amely Harry Truman szorult helyzetét látva nyugdíjat szavazott meg a Fehér Házból kiköltözőknek. A XX. század fordulójához érkezve az iparban és a nyersanyag-kitermelésben lehetett kiugróan tehetőssé válni, bányákból lett multimilliomos például Herbert Hoover. Mások, mint Theodore Roosevelt vagy távoli rokona, Franklin Delano Roosevelt, örököltek. John F. Kennedy győztes kampányában pedig nem kis szerepet játszott apja, a részvénypiaci bennfentes kereskedelemből meggazdagodott, majd a tőzsdefelügyelet első elnökévé kinevezett Joseph P. Kennedy vagyona.

Abraham Lincolnhoz hasonlóan szegénysorban született Bill Clinton, aki a Monica Lewinsky gyakornoklányhoz kötődő szexbotrányának jogi költségei miatt hatalmas adóssággal hagyta ott a Fehér Házat. Aztán viszont beszédekből és könyvei jogdíjából jócskán megszedte magát. Családja segítségével és az összeköttetéseit kihasználó befektetésekkel már a hivatalba lépése előtt multimilliomos volt az idősebb George Bush, illetve legidősebb fia, George W. Bush. Mélyről indult, de Vakmerő remények című könyve jogdíjának köszönhetően milliomosként költözött be a Fehér Házba Barack Obama is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sokat drágult a kenyér az elmúlt egy évben

Sokat drágult a kenyér az elmúlt egy évben

"Mértéktelen gyűlöletfogyasztás" – Kiss Tibi visszaszólt Tusványos-ügyben Tiffán Zsoltnak

"Mértéktelen gyűlöletfogyasztás" – Kiss Tibi visszaszólt Tusványos-ügyben Tiffán Zsoltnak

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Több mint 120-an sebesültek meg a 14 afganisztáni pokolgépes merényletben

Egy tonna lisztből készül a Kárpát-medence kenyere

Egy tonna lisztből készül a Kárpát-medence kenyere

Beállt a teljes ellenzék Botka mögé

Beállt a teljes ellenzék Botka mögé

Helikopterrel érkezett mentőegység a Tátra barlangjában rekedt két férfihoz - fotók

Helikopterrel érkezett mentőegység a Tátra barlangjában rekedt két férfihoz - fotók