Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mi történt az ominózus részlegben? Ezt firtatta korábban a londoni Guardian, amire Európa legnagyobb közös repülőgépgyártója komoly belső vizsgálatot ígért.
Persze nem önszántából, hanem azért, mert az oknyomozó újságírók elszántan érdeklődtek egy 19 millió eurós átutalásról, mely erősen gyanúsnak tűnt, mint pénzmosási vállalkozás. Azt is tudni szerették volna, hogy az Airbus miért akarta eltitkolni a világ elől, hogy a máltai Eolia és a holland Avinco valójában az ő ellenőrzése alatt állt?
Mindez összefügg azzal, hogy az Airbus egy különleges részleget működtetett, melynek célja a nagy értékű megrendelések megszerzése volt. Tom Endres vezérigazgató, aki 2012-ben érkezett a céghez nemes egyszerűséggel "süketeléskastélynak" (Bullshit castle) keresztelte el a később éppen általa megszüntetett részleget, mely pedig sok megrendelést hozott az Airbusnak, főként a Közel-Keleten. Ahol a korrupciós ügyek a biznisz normális menetének számítanak.
Csakhogy közben mind Amerikában, mind pedig Nagy-Britanniában olyan törvényeket hoztak, melyek lehetővé teszik a bűnüldöző szerveknek, hogy utánanézzenek: vajon a jó nevű hazai cégek milyen módszerekkel szerzik meg a külföldi piacokat? A különösen nagy értékű csalásokkal foglalkozó brit hivatal ezért állította célkeresztbe az Airbust. Meg persze azért, mert 2012 előtt az állami exporttámogatás 80 százalékát ez a cég vágta zsebre. Mégis mire költötte ezeket a pénzeket az Airbus? Amelynek persze erős kártyái vannak Nagy-Britanniában, ahol több mint 15 ezer embert foglalkoztat.
A Panama-papírok vezettek nyomra, ebben a nemzetközi vizsgálatban a Guardian emberei is részt vettek. Kiderítették, hogy egy 19 millió eurós átutalásnak nincs gazdája. Ugyanakkor rendszeresen landoltak Airbus pénzek Curacaóban, mely közismerten a pénzmosás paradicsoma.
Ennek a pénznek semmi köze azokhoz a vizsgálatokhoz, melyeket a britek folytatnak az Airbus ellen – tette le a nagyesküt a nemzetközi repülőgépgyártó cég a lap oknyomozó újságíróinak. Majd szentül megígérték: belső vizsgálat indult, mely tisztázza majd: mi is folyt a "süketeléskastélyban".
A választ nemcsak a londoni Guardian várja, mely előkaparta a régi korrupciós ügyet, hanem az európai kormányok is, melyek hatalmas pénzekkel támogatták az Airbust, mint Európa reprezentatív cégét a világban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.