HVG: Kényszerből adta el a balatonalmádi Ramadát, a mai Hunguest Hotel Bál Resortot, amelynek a vevője történetesen Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester volt?

Wossala György: Nem. Nem kényszerültem rá, de én már 76 éves vagyok. Tulajdonképpen nagyon örültem, amikor el tudtam adni. A válság idején beleszaladtam egy svájcifrank-hitelbe. 2,9 milliárd forintot vettem fel a szálló felújítására, amelyre végül 3,5 milliárdot költöttem. Öt év alatt kifizettem 1,1 milliárdot, és a végén 5,2 milliárd forint volt a tőketartozás. Időközben az Erste megvásárolta a szállodát, attól kezdve már nem a tulajdonosa voltam, hanem csak üzemeltető. Azután kötöttünk egy adásvételi szerződést, de azt végül nem tudtam teljesíteni.

HVG: A következő generáció nem vitte volna tovább az üzletet?

W. Gy.: Nem. Öt gyerekem van. A legnagyobb lányom Svájcban, Bernie Ecclestone mellett a Forma–1-es bizniszben van benne, Rozi lányomnak étterme van, Zsófi lányoméknak van egy szállodájuk a déli parton, a Kentaur. De ők nem ebben a kategóriában utaznak. Legkisebb fiam, Constantin egyetemre készül. A nagyobbik fiam Svájcban végzett, először a Credit Suisse-nél dolgozott, majd Afrikában egy mobilbank vezetője volt. Ő most hazajött, és átvette a céget. Ha újrakezdeném – és ezt ajánlom a fiamnak is –, nem azzal próbálnék pénzt keresni, hogy a pörköltöt hordom ki, mert így elég lassan térül meg a befektetés. Egy szállodai beruházás rettentő hosszú idő alatt jön vissza, ennél sokkal rövidebb megtérülésű és sokkal rentábilisabb üzletek is vannak. Ezért eladtuk a cégből a balatonalmádi ingatlant, és más profilba: befektetések, fejlesztések irányába kezdtük átnavigálni a céget.

HVG: A Mészáros Lőrinccel kötött üzletből jól jött ki?

W. Gy.:Természetesen. Kettőn áll a vásár; ha nem jól jöttem volna ki, akkor nem mentem volna bele.

HVG: Mészáros Lőrinc hogyan jelentkezett be?

W. Gy.: Nem ő volt az egyetlen vevőjelölt, többen is voltak, külföldi is, belföldi is. Gyakorlatilag ez volt a legjobb, legmagasabb ajánlat.

HVG: Mészáros Lőrinc kért öntől tanácsot?

W. Gy.: Beszélgettünk Mészáros úrral, elmondtam neki, hogy én merre mennék, ha tovább csinálnám, de ezt vagy figyelembe veszi, vagy nem. A balatonalmádi hotelben egyelőre semmi nem történik azon kívül, hogy üzemeltetik a házat. Nyilvánvalóan lesz egy fejlesztés, mert ráfér. Mészáros Lőrincék gyakorlatilag a legnagyobb hazai szállodaláncot hozták létre, és ebben az ingatlan a valódi, tartós érték.

HVG: Orbán Ráhel vagy Tiborcz István megjelent a tárgyalásokon?

W. Gy.: Tiborcz Istvánt nem ismerem. Ráhelt gyerekkorában ismertem, mert akkor még a miniszterelnök urat is ismertem, néha találkoztunk, de Ráhel akkor még kicsi volt.

HVG: A kormány éppen a hetekben döntött a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztéséről. Hogyan lehet értelmesen felhasználni az erre szánt 365 milliárd forintot?

W. Gy.: A Balatonra egyféleképpen lehet fizetőképes keresletet hozni: azzal, ha a szolgáltatások és az eszközök minősége javul. Tehát ha azt szeretnénk ezzel az összeggel elérni, hogy a gazdasági hozama minél előbb érződjön, akkor nagyon alaposan fel kell mérni, milyen minőségi felújításokra van lehetőség, kell-e még új kapacitás. Budapesten jelenleg 25 szálloda épül, főleg butikhotel, de nagyobbak is, mert konjunktúra alakult ki. Nyilvánvaló, hogy ez a konjunktúra nem áll meg a városhatáron, ki fog terjedni a többi régióra is. A másik kérdés a fenntarthatóság. A legjobb példa, hogy amikor a bükfürdői Radisson Hotelt megépítették, körülbelül vele egy időben készült el a határ túloldalán, Loipersdorfban egy hasonló nagyságrendű szálloda. A loipersdorfit folyamatosan innoválták, karbantartották, a bükfürdői pedig viszontagságos és hányatott sorsra jutott. Most ég és föld a különbség közöttük.

HVG: Mi az oka az eltérő fejlődésnek?

W. Gy.: A közgazdasági környezet. Ha egy ágazatot fejleszteni akar egy kormány, akkor annak a közgazdasági környezetét is fel szokták javítani. Óriási hendikepje a magyar szállodaiparnak az Európában messze legmagasabb itteni áfa. Akkor lesz fenntartható bármilyen fejlesztés, ha az európai átlaghoz közelítjük a terheket. Garantálom, hogy két éven belül leviszik az áfát, mert különben nem lehet fejleszteni. Amikor a németek, még a válság idején, körülbelül öt évvel ezelőtt 19-ről 7 százalékra leengedték a szállodaipar áfáját, akkor a francia beutazásnál 8 százalékponttal nagyobb mértékben erősödött a német, a beruházások volumene pedig 14,5 százalékkal nőtt.

HVG: Mit hozhat a vitorlázás a Balatonnak?

W. Gy.: Óriási lehetőség van a hajók számának növelésében. Attól függően, hogy milyen a gazdasági helyzet, vagy mennyire telnek meg az európai tavak, szép lassan nő a hajók száma. Egy kikötőhely évi 500–700 ezer forint között van, de most, hogy ennyi kikötő épült, le fog menni az ár, mert kénytelenek lesznek engedni. Ausztriában vagy Olaszországban is hasonlók a díjak, de azok a kikötők tele vannak.

HVG: Éppen ezért ad okot az aggodalomra, hogy ha ily módon fejlesztik a Balatont, akkor elmaradnak azok, akik nem tudják megfizetni a szolgáltatásokat, viszont nem jönnek helyettük mások.

W. Gy.: Szerintem most nem fognak emelkedni az árak, legalábbis a kikötői árak. A szálláshelyárak is csak lefele mennek.

HVG: Ez miért nem érződik?

W. Gy.: A 27 százalékos áfa sokat számít. És, mondjuk, egy 200 szobás szállodának olyan iszonyú költsége van, hogy ha valaki évente átlagosan 50 százalékra meg tudja tölteni a szállodát, az a Balatonon jó mutató.

HVG: De vajon jön-e ennél is több vendég?

W. Gy.: Hát hogyne jönne! Tavaly átlagosan 63 százalékra töltöttem fel a Bál Hotelt, ezen belül főidényben 95 százalék fölött volt a telítettség, pedig olyankor még drágábban adja az ember a szobákat. Szerintem a belföldi turizmus nagyon jelentős, hétvégén mindig tele voltunk. Most is jól megy egyébként, ahogy látom a parkolót.