Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Elég sok szabálytalanságot találtak az Európai Bizottság auditorai Magyarországon, Brüsszel 100-150 milliárd forintot is visszatarthat. Most már azt is tudjuk, melyek voltak a bajos beruházások.
Június elején írt arról a 24.hu, hogy tavaly novemberben egy unós ellenőrzésen rengeteg EU-s pénzből folyó beruházásnál találtak szabálytalanságot, nagyjából 100-150 milliárd forint uniós támogatástól esne el Magyarország a közbeszerzési szabálytalanságok miatt.
A 444 ezt követően most arról ír, hogy pontosan melyek ezek a bajos beruházások. A feketelistáról nem derül ki, hogy melyik pályázattal mi volt a konkrét probléma, de legalább már tudni lehet, 44 pályázat van, de a lap szerint mivel ezek között vannak részekre szabdalt kiírások, ezért valójában 24 nagyobb projekt van a listán.
A legnagyobb tételek útépítések és vasúti munkálatok, de van vízügyi beruházás, a 3-as metró felújítása, középületek felújítása és minisztériumoknak adott jogi és PR-munkák is vannak rajta. A lap szerint a legtöbb hibás szerződést a NIF, a Miniszterelnökség és a szegedi EU-s lézerközpontnak dolgozó ELI-HU Kft. kötötte. A problémás pályázatoknál a legtöbb esetben a győztesek között a Strabag valamelyik leányvállalata szerepel, összesen 10 esetben érintett az osztrák-orosz hátterű cég.
De a Mészáros Lőrinchez tartozó R-Kord vasútépítő cég is több problémás pályázatnál megjelenik. A legnagyobb tétel az a hat keretszerződés, amit egy-egy régió útfelújítási munkáira kötött a Magyar Közút Nonprofit Kft. különböző konzorciumokkal, 2017 és 2020 közötti munkákra. Mindegyik keretszerződés 271,6 milliárd forintról szól, a hat szerződés keretösszege összesen több mint 1600 milliárd forint. Ez – összehasonlításképp – nagyjából háromszorosa annak, mint amennyibe a 4-es metró került.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?