szerző:
hvg.hu

Negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ám a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló konzorcium nyerte el. A Bábolna a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, amely azonban az eljárás lezárultáig engedélyezte a szerződéskötést az új szereplővel.

A közbeszerzési eljárás nyerteseként kihirdetett RNBH Konzorciummal a Fővárosi Önkormányzat már meg is kötötte a szerződést, amelynek alapján 2022-ig a konzorciumot alkotó négy társaság végezheti a patkánymentesítést Budapest területén, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság nem határoz másképp - írja a Magyar Idők.

 A Bábolna Bio Kártevőirtó Kft. - jogelődjeivel együtt - 1971 óta irtotta a patkányokat a fővároshoz tartozó 525 négyzetkilométeren, azon belül több mint 220 ezer objektumban, illetve az azokhoz tartozó csatornahálózatban. A rendszeres és szisztematikus munkának köszönhető, hogy míg a 1960-as évek végén legalább kétmillió patkányszaladgált Budapest területén, a főváros immár hosszú évek óta patkánymentesnek tekinthető. 

 A Bábolna Biónál - amelynek szerződése június végén járt le - a lap érdeklődésére azt mondták, nem tudnak arról, hogy július elseje óta bárki is végzett volna ingyenes patkánymentesítést a fővárosban, a rágcsálókkal kapcsolatos bejelentések továbbra is hozzájuk érkeznek, ám ezekre érdemben már nem reagálhatnak.

A döntőbizottság július 18-i határozatából az is kiderül, hogy a szerződés lejártát követően, a szolgáltatás ellátatlansága miatt már több mint 430 bejelentés érkezett a Fővárosi Önkormányzathoz. Ez másfélszerese a korábbi irtási időszakban beérkezett panaszok számának, a főváros járványügyi osztályának tájékoztatása szerint pedig "az elmúlt napokban a helyzet kezd tarthatatlanná válni".

 A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatóságánál ugyanakkor jelezték: július 19-től már újra van gazdája a patkányirtásnak. Az RNBH Konzorcium a lakossági bejelentéseket a 06/70-364-6531 telefonszámon és a [email protected] címen fogadja.

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Terence Hill titokban jótékonykodott Budapesten

Terence Hill titokban jótékonykodott Budapesten

Viszlát, csaló instagramozók: törlik a vásárolt lájkokat és követőket

Viszlát, csaló instagramozók: törlik a vásárolt lájkokat és követőket

7 dolog, amiből kiderül, nárcisztikus-e a párja

7 dolog, amiből kiderül, nárcisztikus-e a párja

6000 napig bírja az új Xiaomi-csúcstelefon csúszkás megoldása – videó

6000 napig bírja az új Xiaomi-csúcstelefon csúszkás megoldása – videó

Lingard és Kane fordított Modricék ellen, Anglia a négyes döntőben

Lingard és Kane fordított Modricék ellen, Anglia a négyes döntőben

Tolatóradar: Dubajban már valóság a Jedi visszatér

Tolatóradar: Dubajban már valóság a Jedi visszatér