Jó pár csontvázat talált a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató szekrényében az ÁSZ

„Nem volt szabályszerű a vagyongazdálkodás.”

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Jó pár csontvázat talált a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató szekrényében az ÁSZ

Befejezte az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. vizsgálatát az Állami Számvevőszék. A szervezet 2013 és 2016 decembere között vizsgálta az állami tulajdonú cég működését, és az erről szóló jelentésében igen súlyos megállapításokat tett.

Az ÁSZ közleményében azt írja, hogy ebben az időszakban

az NHSZ Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. működésének szabályozottsága nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a társaság gazdálkodása és vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű.

A cég 2013 decemberében került állami tulajdonba, ekkor kezdődött a vizsgálat. Az NHSZ leginkább vagyonkezeléssel foglalkozott, közfeladatot nem látott el, közszolgáltatást nem végzett, hulladékgazdálkodással összefüggő operatív tevékenységet nem folytatott. A tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő gyakorolta.

Az ÁSZ megállapította, hogy a cég mérlegfőösszege 2013-ról 2016-ra elsősorban tőkeemeléseknek, valamint üzletrész-vásárlásoknak köszönhetően 1,7 milliárd forintról 21,4 milliárd forintra ugrott. Az MNV joggyakorlása szabályszerű volt, de ez már nem mondható el az NHSZ működésének szabályozottságáról. Az ÁSZ szerint a problémák a következők:

  • a társaság 2013 végéig nem rendelkezett számviteli politikával, szabályzatokkal illetve számlarenddel
  • kis idő elteltével a helyzet csaknem ugyanaz volt, hacsak nem rosszabb: a számviteli politika és a pénzkezelési szabályzat nem követte a jogszabályi változásokat, számlarendje nem felelt meg a törvényi előírásoknak, bizonylati rendje továbbra sem volt,
  • 2014-től a társaság gazdálkodása nem volt szabályszerű, a személyi jellegű ráfordításokat nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően számolták el,
  • de voltak gondok az éves beszámolókkal is: a 2013-2014-re vonatkozó dokumentumot nem támasztották alá leltárral, valamint nem tették közzé határidőben,
  • ráadásul a társaság vagyongazdálkodása sem volt szabályszerű, mert a vagyon nyilvántartása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, a támogatási szerződésekkel pedig szintén késve számoltak el.

Az ÁSZ több javaslatot is megfogalmazott az ügy rendezésére, és azokat megküldte az NHSZ ügyvezetőjének. A cégnek 30 napon belül intézkedési tervet kell készítenie.

A szemétkáoszról szóló további cikkeinket itt érhetik el.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.