A téli időszámítást tartaná meg a szlovák kormány, az erről szóló javaslatot most küldte el a pozsonyi kabinet munkaügyi minisztériuma tárcaközi egyeztetésre – írja az Új Szó. A lap azért emlékeztet: erről nem csak a kormányon belül, de a környező országokkal is meg kell egyezni, hogy a régióban is egységes legyen az időszámítás.
Az Európai Bizottság elnöke nyár végén jelentette be, hogy megszűnik az EU-ban az óraátállítás. Az országok maguk dönthetnek, hogy a nyári vagy a téli időszámítást tartják meg 2019 októberétől. Erről a kormányoknak 2019 elejéig kellene tájékoztatniuk a bizottságot.
A magyar kormánynak még nincs hivatalos álláspontja a kérdésről.
Korábban megkérdeztük olvasóinkat, hogy melyik időszámításra állnának át, akkor a többség a nyári mellett döntött.
(Új Szó)