Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Minden korábbi online eladási csúcsot megdöntött szinglik napi forgalmával az Alibaba nevű kínai internetes óriás.
A jelentős kedvezményeket adó akció idején az első órában közel tízmilliárd dolláros forgalmat mértek, s a legjobb időszakban egymilliárd dolláros forgalomhoz csupán 85 másodpercre volt szükség.
A tavalyi napi rekord 25,3 milliárd dollár volt, ez a csúcs már több órával az akció vége megdőlt, az előrejelzések szerint a 2018-as szinglik napján több mint 32 milliárd dollár értékű áru fogyott az Alibabán.
Az Alibaba 2009 november 11-én tartotta meg első szinglik napi akcióját, a nap a februári Valentin-napi ünnep ellenpólusa kíván lenni, amikor az egyedülállók ünnepelhetnek, leginkább vásárlással. A Bloomberg hírügynökség adatai szerint mára a szinglik napja lett a világ legnagyobb online kereskedelmi forgalmú napja, s több áru fogy, mint Fekete pénteki és kíber hétfői akciók során összesen.
Az idei szinglik napi akcióban 180 ezer márka vett részt, s már a nyugat-európai és észak-amerikai piacokon is hatalmas forgalmat mérnek.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.