Csak a hirtelen elénk bukkanó víztoronyról tudjuk, jó helyen járunk, közel a Heineken martfűi gyára. A környéken nagy a csend, olyan hideg van, hogy a leheletünk is látszik. Még a nyolcvanas években álmodtak ide gyárat, fénykorában a térség egyik legnagyobb foglalkoztatója volt, több száz ember dolgozott itt. Mára mindössze húszan maradtak, év végén ők is állás nélkül maradnak, a gyár bezár.

hvg.hu

Induláshoz melegíti a motort a munkásjárat vezetője, most van a műszakváltás, mindjárt jönnek a dolgozók, nem szeretné, ha hideg buszra ülnének. A sofőr a környék valamennyi gyáránál megáll, és felveszi azokat, akik már végeztek a munkával. Innen egy ideje egy-két embernél többet nem kell elvinnie, „nem tudom, most jön-e valaki” – kiáltja le a buszról, ő sem szívesen lép ki a téli hidegbe.

Targoncások, raktárosok, adminisztrátorok dolgoznak még bent, úgy nevezik magukat, ők a Feláldozhatók. Azért lett ez a csoport neve, mert úgy gondolják, őket áldozták fel azért, hogy a Heineken soproni gyára megmaradhasson.

A Heineken Hungária Zrt. október közepén jelentette be, hogy bezár a martfűi gyár, mert Sopronban bővítik logisztikai kapacitásukat, ezért az itteni telepre már nem lesz szükségük. Korábban csak a sörgyártást szervezték egy központba, most már a raktár is Sopronban lesz. Úgy számolnak, hogy a döntéssel az eddigi 250 helyett 290 embernek adnak majd munkát, és éves szinten mintegy 400 ezer hektoliterrel több sört tudnak gyártani.

„Sejtettük, hogy valamit akarnak, három műszak helyett előbb kettő, majd egy lett” – hadarja a hajdani gyár parkolójában egy fiatal férfi. Kilenc éve dolgozik itt, egyelőre nem tudja, januártól hol folytatja. „Az biztos, hogy Sopronba nem megyek, itt van a családom.”

Néhányan éltek a lehetőséggel, elfogadták a Heineken ajánlatát és támogatását, a Martfűtől 340 kilométerre lévő soproni telephelyen dolgoznak tovább. „Az más világ” – legyint egy idősebb férfi, fázósan húzza össze magán a kabátot. Azt meséli, „aki innen korábban Sopronba ment, azt vagy a város, vagy a cég dobta ki”. Még neki sincs munkája, azt sem tudja, meddig van itt rá szükség. 18 éve dolgozik a gyárban, „október 3-án szóltak, hogy ennyi volt” – emlékszik vissza, és állítja, amikor leszerelték a gépeket, és bejelentették, hogy sörgyár helyett logisztikai központ lesz, ő már tudta, hogy „kamu az egész”.

Hiába volt a „levegőben” az esetleges bezárás, sokakat meglepett a döntés. „Aszfaltoztuk a göngyölegplaccot, körforgalmat építettünk, az utolsó pillanatig volt itt pénz mindenre” – mondja sietve egy harmadik férfi, majd mutatja, nézzem, „amíg a szem ellát, addig lehetett volna terjeszkedni”. „Nekünk mindig azt mondták, logisztikailag a legjobb helyen vagyunk” – veszi át a szót a kollégája. Szerinte Martfűn hatékonyabb és olcsóbb volt a termelés a soproninál, ráadásul munkaerőhiánnyal sem küzdöttek soha.

Túry Gergely

Puskával kellett elzavarni az embereket, úgy szerettek itt dolgozni

– állítják egybehangzóan.

Kerestük a Heineken Magyarországot, interjút nem készíthettünk, egy közleményt kaptunk. Ebben is azt írták, hogy „a közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően megnövekedett gyártókapacitást immár a helyi raktári bázis is ki tudja szolgálni. A soproni fejlesztést a gyártás rugalmasságának biztosítása, és energiatakarékossági szempontok is indokolják.” A dolgozóknak segítséget és soproni munkalehetőséget ajánlottak, állásbörzéket szerveztek.

Visszaütött a vörös csillag

– intézi el röviden egy helybeli, amikor arról kérdezem, miért zár be a sörgyár a városban. Semjén Zsolt és Lázár János jegyzi azt a lex Heineken néven elhíresült törvényjavaslatot, amely az emberi méltóság védelmében megtiltaná az önkényuralmi jelképek, így a vörös csillag kereskedelmi célú hasznosítását. Az elképzelésre az Európai Bizottság is rábólintott, a parlament még nem szavazott róla. Az ügyben bírósági eljárás is indult: a fideszes Menczer Erzsébet perelte be a Heinekent a sör címkéjén látható vörös csillag miatt. A győri ítélőtábla a keresetet jogerősen is elutasította, azzal, hogy a Heineken az ötágú vörös csillagot már 1899 óta használja, régebben, mint ahogyan az önkényuralmi jelképként ismertté válhatott volna. Ezért kapták fel sokan a fejüket a városban, amikor híre ment, hogy a Heineken leépíti a martfűi gyárat, és a teljes magyarországi termelést átteszi a vállalat soproni központjába. Hogy a világcég elleni kormányzati hadjárat valóban összefügg-e a gyárbezárással, csak a menedzsment tudná megmondani.

A kérdés jogos, de nem lehet rá válaszolni

– feleli a hvg.hu-nak a kisváros független polgármestere, Papp Antal. „Hogy a háttérben milyen játékok vannak, arról én nem tudhatok” – állítja. Mindenesetre meglepődött az októberi, gyárbezárásról szóló bejelentésen, „arról volt szó, hogy logisztikai központként fogják üzemeltetni”. Úgy érzi, az önkormányzat minden tőle telhetőt megtett, hogy megmaradjon a gyár, „lobbiztunk, aláírást gyűjtöttünk”. Az íveken ez szerepelt: „Egyetértek azzal, hogy Martfű város gazdasági stabilitásának fenntartása érdekében Martfű Város Önkormányzata segítséget kérjen Magyarország Kormányától a Heineken Hungária Zrt. Martfűi Sörgyárával kapcsolatosan kialakult helyzet kezelésére és annak megoldására!”. Háromezernél is több aláírás jött össze, még a térség fideszes országgyűlési képviselője, Boldog István is aláírta az ívet, ami azért különösen érdekes, mert korábban még bojkottálta a Heineken termékeit. Az aláírásokat Orbán Viktor miniszterelnöknek is elküldték azzal a levéllel együtt, amelyben a polgármester javaslatokat tett a helyzet rendezésére. Három lehetséges forgatókönyvet vázolt fel:

• a cég folytatja a termelést,
• az állam átveszi a martfűi gyárat, amiből nemzeti sörgyárat csinál,
• támogatást ad az önkormányzatnak ipari park létrehozására.

Dr. Papp Antal

Túry Gergely

Papp Antal a hvg.hu-nak azt mondta, kaptak választ, igaz, nem Orbán Viktortól, a Miniszterelnökség egyik munkatársa írt a kormány nevében, „támogatásukról biztosítottak bennünket” – neveti el magát. Szerinte egy nemzeti gyár „jól hangzott volna”. Úgy képzelte, hogy kurucként viselkedik, és fityiszt mutat: éppen annak a Csíki sörnek a gyártását hozza Martfűre, amely miatt a kormány hadjáratot indított a Heineken ellen. A Maros Megyei Táblabíróság jogerősen is megtiltotta egy székelyföldi vállalkozónak, hogy az Igazi Csíki Sör nevet használja, ezt ugyanis korábban levédette a holland világcég, mire fideszes politikusok sorra jelentettek bojkottot a Heineken termékei ellen, hogy jelezzék: megvédik az erdélyi magyarságot a multinacionális vállalattal szemben. Lázár János és Semjén Zsolt pedig ezután állt elő a lex Heinekennel.

Lobbi

Gond volt az is, hogy a jövedékiadó-törvény tavaly júliusban úgy változott, hogy a Heineken nem kapta meg azt a kedvezményt, amit szeretett volna. A hvg.hu úgy értesült, hogy a cég kikötötte, csak akkor lesz fejlesztés a martfűi gyárban, ha csökken a jövedéki adó. „Gyümölcsfeldolgozót szerettek volna, almaboralapú cidergyártásban gondolkoztak” – erősíti meg a polgármester az értesülést.

Ráadásul ezt a kormány is támogatta, az ügyben kormányhatározat is született. Fazekas Sándor, korábbi földművelésügyi miniszter személyesen nézett körül a martfűi üzemben, Budai Gyulai is méltatta a Heinekent a martfűi sörgyár alakulásának 30 évfordulóján, a Külügyminisztérium pedig stratégiai partnerségi megállapodást kötött a céggel. Látszólag teljes volt a kormányzati kiállás, a 97 százalékos adóteher mégis maradt a cider típusú italokra. Az új jövedéki törvény tavaly július 1-jén lépett életbe, José Matthijsse vezérigazgató pedig öt nappal később, július 6-án jelentette be előbb a dolgozóknak, aztán a polgármesternek a gyárbezárást.

Papp Antal megérti, hogy egy multinak nem érdeke a kisebb gyár fenntartása, azt mondja, ha szigorúan pénzügyileg nézi, „van benne ráció”, egyébként pedig „hibás döntés volt”. A gépeket már leszerelték, november végén volt az utolsó palackozás, csak az üzemrészek és a csupasz falak maradtak. A Heineken felvette a kapcsolatot a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel, még nem tudni, mi lehet a gyár helyén.

hvg.hu

Lőttek a fejlesztéseknek

Az önkormányzat közben versenyt fut az idővel. Az üzem bezárásával ugyanis csaknem 100 millió forinttal kevesebb bevétele lesz. A polgármester szerint a város működőképessége kerülhet veszélybe. „A következő év katasztrofális lesz”, miközben elveszítik eddigi iparűzési adóbevételük húsz százalékát, feladatfinanszírozásra sem kapnak állami támogatást, 20 millió forint szolidaritási adót viszont ki kell fizetniük, és hozzá kell nyúlniuk a fejlesztésekre félretett pénzükhöz.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Martfűn a közeljövőben egészen biztosan nem újítják fel a már meglévő bérlakásokat, és nem alakítanak ki újabbakat, ahogyan idősek otthona sem épül. Ezekre több százmillió forintot gazdálkodtak ki az elmúlt években. Papp Antal szerint ideig-óráig be lehet tömni a lyukakat, de hosszú távon ez tarthatatlan, mielőbb megoldást kell találni, hogy ne adósodjon el a város. Most úgy számol, hogy 2020-ig kitart a pénz.

Statisztikai adatok szerint más városokhoz képest még mindig viszonylag könnyű munkát találni Martfűn. Van a városban növényi olajgyár és több cipőgyártó cég, igaz, korántsem dolgoznak annyian ebben az iparágban, mint korábban: a hetvenes években például ötezer alkalmazottja volt a Tisza Cipőnek, most jó, ha kétszázan élnek ebből. „Megkopott már ennek a szakmának a becsülete, teljesítmény alapján fizetnek, nehéz a minimálbér fölé kerülni” – tartják a városban. Sokan járnak szolnoki gyárakba, Kecskemétre, a Mercedeshez, esetleg a Szentkirályi Ásványvízhez. Az önkormányzat sem számít már nagy foglalkoztatónak, a korábbi ötödére esett vissza az alkalmazottai száma, ötszáznegyven helyett alig százan dolgoznak a városi cégeknél.

A martfűi gyár előtt megállt az idő, a tábla is kint maradt: Üdvözlünk. Fütyülés dallama hallatszik, „Ott fogsz majd sírni”, teherautó kanyarodik a távolból, és elindul a munkásjárat. Üresen.