Ramush Haradinaj koszovói kormányfő korábban elmondta, a vámemelésre vonatkozó döntést csak akkor vonják vissza, ha Szerbia elismeri Koszovó függetlenségét. Erre viszont a várakozások szerint Szerbia nem lesz hajlandó, ugyanis még mindig saját tartományának tekinti Koszovót, amely 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét. Ilyen megállapodást független országok kötnek egymással, így a megállapodás aláírásával Szerbia voltaképpen szuverén államként ismerné el Koszovót.
A szerb elnök közölte, hogy Belgrád mindaddig nem folytatja a kapcsolat normalizálására vonatkozó, 2013-ban megkezdett párbeszédet, amíg Pristina vissza nem vonja a vámemelést. A tárgyalások következő fordulóját január 8-án tartanák Brüsszelben.
Tovább rontja a két ország viszonyát, hogy Koszovó december közepén jelentette be, fokozatosan hadsereggé alakítják kis létszámú fegyveres erejét. Erre válaszul Szerbia is fejleszteni kezdte hadseregét.