szerző:
Fokasz Oresztész
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Sűrű egymásutánban landolnak a milliárdos közbeszerzések a volt felcsúti polgármesternél. Békés megyei partnerének így viszont kevesebb jut.

Két nyári hét alatt három milliárdos tendergyőzelem, csak a vízügy területén: a jelek szerint a Mészáros és Mészáros Kft.-nél nincs lazsálás. Mészáros Lőrinc családi cége napjainkra jócskán túlnőtt a néhány szaki által gründolt mikrovállalkozások világán: bár olykor valóban az alapító eredeti szakmájába vágó gázszereléssel, pontosabban gázhálózat kiépítésével bízzák meg – akkor is milliárdokért –, ma már inkább a híd-, autópálya- és vasúti építkezésekben, felújításokban jeleskedik. De a vízügyi, árvízvédelmi és csatornázási beruházások frontján is mesés eredményeket ér el. A cég – amelyet egyébként a névadó június óta már nem közvetlenül, hanem egy holdingon keresztül birtokol – összesen 5 milliárd forintot nyert el önállóan, partner bevonása nélkül az Országos Vízügyi Főigazgatóságtól júliusban. Így ez a társaság rehabilitálhatja a Séd–Nádor–Gaja-vízrendszert, láthatja el árvízvédelemmel a felső-dunai mellékágrendszereket, és ő végezheti a Váli-völgy vízrendezési feladatait.

Persze minden szakmát tanulni kell, ez alól Mészáros Lőrinc sem lehet kivétel. Szerencséjére, ahogy más területeken, ebben az esetben is akadt egy partner, akinek a szakértelmére, terepismeretére a kezdetekben támaszkodhatott. A Mészáros és Mészáros Kft. vízügyi tarolása 2012-ben indult, az év márciusában a Séd–sárvízi-malomcsatorna szűk 880 millió forintos kiépítését nyerte el, mégpedig a Békés Drén Kft. oldalán. Ez utóbbi pedig nem akármilyen név a szakmában. Békési Közgépként is emlegetik, tulajdonosát, Barkász Sándort pedig – érdekes módon – egyenesen a békési Mészáros Lőrincként.

Barkász Sándor. Hasznos barátságok
©

Barkász nem tartozik a legismertebb oligarchák közé, és a legnagyobb rosszindulattal sem állítható róla, hogy egyszerű stróman lenne. Már középfokú tanulmányait is a békéscsabai Vásárhelyi Pál Vízügyi Szakközépiskolában abszolválta, aztán a bajai Vízügyi Főiskolára járt, majd a Körös–Berettyó Vízgazdálkodási Társulatnál kezdte a karrierjét. Saját, a kilencvenes évek első felében alapított cégének sikerét óriási kockázatvállalással és egy Daciával alapozta meg, amellyel az országot járta, megrendelések után kutatva. Minderről ő maga mesélt a beol.hu-nak 2013-ban. Első közbeszerzését még szocialista kormányzás alatt, 2004-ben nyerte el a cég, ám úgy hírlik, az alapító nagyon is baráti kapcsolatokat ápol a Fidesszel és személyesen Orbán Viktorral. A kormánypárttal együttműködő Jobboldali Összefogás Békésért Polgári Kör képviselője Békés városában.

Érdekesség, hogy a Békés Drén nemcsak Mészáros cégével, hanem a Közgéppel, a Simicska Lajos körüli birodalom zászlóshajójával is nyert közösen tendereket. Sőt „a békési Mészáros Lőrinc” még Felcsúton is beruházhatott az igazi Mészáros Lőrinc polgármestersége idején: az árvízcsúcscsökkentő tározó rekonstrukcióját nyerte el majdnem 170 millió forintért 2017 tavaszán. A jó viszony talán legárulkodóbb jele az, hogy a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia büszkén hirdeti támogatói sorában a Békés Drént, olyan illusztris társaságban, amelynek például – számos Mészáros-cég mellett – a Strabag, a Mol, az FHB vagy a Duna Aszfalt is tagja. Apropó: az egyszerűen csak Mészáros Lőrinc üzlettársaként emlegetett Szíjj Lászlóhoz tartozó Duna Aszfalt is feltűnik a Békés Drénnel és a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közös közbeszerzések nyerteseként. Szintén gyakori partner volt a francia gyökerű Colas magyar leányvállalata és az Euroaszfalt, mostanra azonban ezek a cégek elkezdtek kikopni Mészáros vízügyi beruházásaiból.

A jó multi

Három helyszínen fejleszt kereskedelmi ingatlanokat a Mészáros Lőrinchez tartozó Appeninn, és az Aldival tárgyal, hogy hosszú távra bérbe vegye az új létesítményeket. Ez azért meglepő kombináció, mert a kormány több ízben is hadat üzent a multinacionális kiskereskedelmi láncoknak. Ilyen volt a végül megbukott vasárnapi boltzár, majd az a törvény, amelynek alapján veszteségesség esetén le kellett volna húzniuk a rolót – utóbbit az Európai Unió jogsértési eljárása után a minap vonták vissza. És ilyen volt az elvben jelenleg is érvényben lévő, ám megkerülhető plázastop, amelyet a közeljövőben szigoríthatnak.

Miskolcon 513 millió forintért vásárolt be az Appeninn, de Egerben és Biatorbágyon is szerződést kötött. A miskolci, felépítménnyel bíró ingatlan vételárát a társaság már kifizette. A bérleti szerződés magába foglalja az ingatlan átépítését is, amit az Aldi önerőből, saját beruházás keretében valósít meg. Az ingatlant az Appeninn projektcégétől bérli majd vissza a német lánc. Az egri és biatorbágyi telkeken az Appeninn zöldmezős beruházással, saját kivitelezésben épít áruházat. A tranzakciók értéke egyenként 3–5 millió euró között mozog. Közben a 24.hu úgy értesült, hogy a szintén az Appeninnhez tartozó budai volt Vico-székházba költözött a Mészáros Lőrinc sportruházati márkáját, a 2rule-t gondozó Magyar Sportmárka Zrt. is. Ezzel Mészáros az 1998-ban meggyilkolt médiamogul, Fenyő János nyomdokaiba lépett.

Barkász már 2010-ben, a Fidesz első kétharmados győzelme idején sem volt akárki, cége abban az évben több mint 2 milliárd forint árbevételt ért el. Aztán innen is volt feljebb: 2014-ben a forgalma meghaladta a 9 milliárd, 2015-ben pedig a 19,3 milliárd forintot. Ehhez már annak is lehet némi köze, hogy épp ekkortájt veszett össze Orbán Viktor Simicska Lajossal, és a kormányzat hanyagolni kezdte a Közgépet. Eközben a Mészáros és Mészárosnál is megjelentek ezek a tevékenységi körök, mostanra pedig mintha ez a cég vette volna át a stafétát a korábban mankóként használt partnertől. Piaci részesedése 2016-ról 2017-re a máshová nem sorolt egyéb építés területén 15-ről 40 százalékra, a máshová nem sorolt egyéb építmény építése terén 10-ről 22 százalékra nőtt. Márpedig a víz- és szennyvízgazdálkodási tevékenységek is idetartoznak. Ezzel párhuzamosan a Békés Drén bevétele megzuhant, a 2015-ös 19,3 milliárd forint után 2016-ban kevesebb mint a tizedére, 1,9 milliárdra esett – igaz, 2017-ben 3,6 milliárdig kapaszkodott vissza.

Az már az eddigiekből is jól látható, hogy nem babra megy a játék. De hogy mennyire nem, az akkor derül ki, ha felidézzük, hogy 2016-ban 420 milliárd forintos csatornafejlesztési tendert hirdetett meg a Nemzeti Fejlesztési Programiroda. (Összehasonlításul: 2012 óta összesen nagyjából 100 milliárd forintnyi vízügyi közbeszerzés landolt a Mészáros-birodalomban és a partnereknél.) Egy óriási keretmegállapodásról van szó, amelynek értelmében az ország hat területén egyenként legfeljebb 70 milliárd forint értékben hajtanak végre fejlesztéseket. A bizniszből tizenegy cég részesedik, ezek egyike természetesen a Mészáros és Mészáros Kft., de feltűnik a Colas, a Swietelsky, a Strabag és az Euroaszfalt is; a Békés Drén viszont nincs köztük.

Arról persze nincs szó, hogy a Békés Drén teljesen háttérbe szorult volna, inkább arról, hogy Barkász cégének országos szinten már nem nagyon osztanak lapot. A vállalat azért továbbra is sorra nyeri a közbeszerzéseket – az elmúlt hónapokban például több felcsúti beruházást is kiérdemelt –, de ezek közel sem akkora léptékű projektek, mint amekkorákat a Mészáros és Mészárosnak sikerült elvinnie. Jellemzően néhány tízmilliós, legfeljebb száz-kétszáz milliós munkákról van szó. Egy kivétel azért akad a közelmúltból: a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési fő műveinek rekonstrukciója, amely majdnem 900 milliós beruházás lesz. Igaz, ezen a tenderen nem önállóan, hanem konzorciumi partnerével, a Mészáros és Mészáros Kft.-vel közösen diadalmaskodott a Békés Drén.

A cikk eredetileg a HVG 2018/33. számában jelent meg.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Rami Malek lehet az új James Bond főgonosza

Rami Malek lehet az új James Bond főgonosza

Új funkció került a Facebook Messengerbe, ami az aksit is kíméli és alig foglal helyet

Új funkció került a Facebook Messengerbe, ami az aksit is kíméli és alig foglal helyet

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad

Szijjártó: Magyarország olyan EU-t akar, ahol a karácsony karácsony marad

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Elképesztő: Roger Waters nyomására bojkottálja Izraelt egy zenekar

Egy alkalmazottja sincs a cégnek, amely 122 millióért szállít érmeket az MLSZ-nek

Egy alkalmazottja sincs a cégnek, amely 122 millióért szállít érmeket az MLSZ-nek

Lehet, hogy ennyi volt Arjen Robbennek

Lehet, hogy ennyi volt Arjen Robbennek