A dohánylobbi győzött, maradnak a márkázott dobozok

Valakinek a zsebét alaposan kitömte a "lobbierő".

  • hvg.hu hvg.hu
A dohánylobbi győzött, maradnak a márkázott dobozok

Nem szigorítják a cigarettaforgalmazás szabályait, a kormány két évvel elhalasztotta a dobozok márkátlanítását – írja a Népszava.

A dobozok kifehérítését először Ausztrália vezette be 2012-ben, és az intézkedés eredményesnek bizonyult, hamarosan mérséklődött a dohányzás a 12-25 évesek körében. Ennek magyarázata, hogy a sima doboznak nincs divatértéke, és a márkák marketingerejét is semlegesíti.

A dohányzás ellen korábban történtek lépések, például a zárt térben való rágyújtás tilalma, a növelt méretű figyelmeztető feliratok és gusztustalan képek daganatokról. Elvileg – a korrupció mellett – volt ilyen célja a trafikrendszer kialakításának is.

A statisztika szerint a dohányfogyasztás csökkenése 2014-ben állt meg, a fiatalok körében ismét drasztikusan emelkedik a dohányzók aránya, öt év alatt 25-ről 39 százalékra nőtt. Ezzel lényegében visszaállt a 2010-es helyzet.

A Népszava kérdéseire nem válaszolt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, sem a Miniszterelnökség. Az Emmi Lázár János dohányzásügyi kormánybiztost jelölte meg illetékesként. Lázár sajtómunkatársa, Göbl Vilmos azt mondta, az is komoly eredmény, hogy 2022-ben bevezetik ezt az intézkedést. Göbl szerint a "piaci szereplők a lobbierejükkel hátráltatják a rájuk kedvezőtlen intézkedéseket", amit nehéz másképp értelmezni, mint a korrupció elismeréseként.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.