Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Egyesült Államok nagykövetsége szerint nem engedik be hozzá a konzulátus munkatársait.
Csalás miatt vádat emeltek Oroszországban Michael Calvey, a Baring VostokCapital Partners befektetési csoport amerikai alapítója ellen, akit a múlt héten vettek őrizetbe öt másik emberrel együtt sikkasztás gyanúja miatt Moszkvában – írja a BBC.
A hatóságok szerint Calvey és társai csalással 2,5 milliárd rubelt (10,5 milliárd forint) sikkasztottak el a Vosztocsnij Ekszpressz banktól. A nyomozásnak a bírósághoz beterjesztett anyagai szerint a Baring Vostok 2017 februárjában a banknak eladta a Pervoje Kollektorszkoje Bjuro (PKP) elnevezésű cég papírjait, annak ellenére, hogy tudomása volt annak 2,5 milliárd rubeles tartozásáról.
Az Egyesült Államok oroszországi nagykövetsége szerint bár diplomaták megpróbáltak beszélni Calvey-val, hogy konzuli segítséget nyújtsanak neki, nem kaptak erre lehetőséget, bár a két ország közötti egyezmények ezt előírják.
Calvey tagadja a vádakat, szerinte csak a Baring Vostok és a Vosztocsnij bank közötti kereskedelmi vitát próbálják az ő letartóztatásával befolyásolni.
A Baring Vostok 1994 óta több mint 2,4 milliárd dollárt fektetett be mintegy 70 pénzügyi, olaj- és gázipari, valamint telekommunikációs médiavállalkozásba Oroszország és a Független Államok Közössége (FÁK) többi tagállama területén. A cég beruházási projektjei közé tartozik egyebek között az SzTSz Media, a Yadex, az Avito és az Ozon is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.