Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A 16 éve a Gazprom második embereként dolgozó Alekszander Medvegyev mellett másik két vezető is távozik, illetve új pozíciót fog betölteni. A Vedomoszty szerint rossz hír a távozásuk, mert ők képviselték a liberális ellenzéket a cégen belül.
Felmentette pozíciójából az orosz gázipari cég Alekszander Medvegyevet, a Gazprom igazgatótanácsának alelnökét, aki egy fociklubra fog a jövőben koncentrálni – írta a Reuters. A cég külső piacaiért felelő Medvegyev ugyanis a cég közleménye szerint az International Business Congress-szel és a Zenit fociklubnál való munkával foglalkozik a továbbiakban.
Ugyan 2014-től Elena Burmistrova vezette a Gazprom Exportot, ám de facto Medvegyev felügyelte az exportot, és ő vezényelte le a Krím 2014-es annektálása után erősen átpolitizáltakká vált tárgyalásokat az európai célországokkal – írta a lap.
A Gazprom megválik Valerij Golubjov ügyvezető igazgatótól is, Vszevolod Cserepanov, a gázkitermelési osztály vezetője pedig más pozícióban folytatja a munkáját.
Az Interfax szerint ezek a változások komoly erőviszony-átrendeződést nem jelentenek a cégben, mivel 2014 óta folyamatosan gyengültek Medvegyev pozíciói. A Vedomosztyi szerint viszont rossz hír Medvegyev és Golubjov távozása, mert ők képviselték a Gazpromon belül a liberális ellenzéket.
A 16 éve a Gazrporm második embereként tevékenykedő Medvegyev nemcsak a gázexportért, hanem az amerikaiak által ellenzett új gázvezetékekért, a Török Áramlatért és az Északi Áramlat II-ért is felelt. A Gazprom tevékenysége Oroszország 1,6 billió dolláros gazdaságának 5 százalékát teszi ki.
A Gazprom szóvivője a Reutersnek azt nyilatkozta, Medvegyev utódáról „a megfelelő időben” fognak dönteni. Egy neve elhallgatását kérő forrás szerint felmentése „sokaknak sokkot okozott a cégnél”. Egy másik forrás szerint a felmentés oka az volt, hogy Medvegyev és a Gazprom-vezér Alekszej Miller kapcsolata feszültté vált.
Míg a Gazprom részesedése az európai piacon növekszik, hazai pályán veszített piaci részesedéséből, miután a Novatek cseppfolyós földgázt kezdett termelni a sarkvidéken, és jogot szerzett arra, hogy azt a tengerentúlon értékesítse.
Burmistrova egyébként decemberben járt Magyarországon egy konferencián, ahol keményen üzengettek egymásnak Francis R. Fannon amerikai államtitkárral. Burmistrova a Gazprom vezérigazgatója, Alekszej Miller által 2017-ben aláírt hosszú távú együttműködési megállapodásra hivatkozott, melynek részletei titkosítottak. A magyar parlament elé került novemberi salátatörvényben arra tett javaslatot a kormány, hogy – bár átemelik az Európai Unió által kért, épp a Gazprom politikailag motivált üzletelésének megfékezésére szolgáló beszámolási kötelezettséget –, kivételt tehessenek, ha a Gazprom nem a magyar állammal, hanem cégekkel köt üzletet.
(Kiemelt képünkön: Alekszander Medvegyev)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Tartalom nélküli one man show – ezt látja Horváth András egykori adóellenőr.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.