Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A fejlesztések terén kiemelt települések esetében divattá válik, hogy mesterséges szigeteteket építsenek a tavakra, s most Felcsút is csatlakozik a nagyot álmodók csapatához – írja az mfor.hu.
A portál beszámolója szerint jövő hétfőre partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze Felcsút népét a Faluházba a polgármester, Mészáros László. Az eseményen a település településrendezési eszközeinek módosítása lesz a téma.
A változtatások kidolgozása már 2018-ban elkezdődött, a mostani fórumon a település déli határánál lévő záportározó és környezetének szabályozása kerül terítékre. A tervek szerint a tározónál szabadidő eltöltésére alkalmas környezetet fognak kialakítani turisztikai szolgáltatásokkal felvértezve. A terület egyébként a Vál-völgyi kisvasút felcsúti megállójával szomszédos, így pedig már rögtön érthetővé is válik, miért alakítanák át a területet.
A lakossági fórumra készített dokumentáció szerint a tározó funkcióját bővíteni szeretnék csónakázási lehetőséggel, de emellett a tározóban egy kis mesterséges sziget is épül, melyet híd köt majd össze a 811. számú főút melletti parkolóval, illetve az ott felépítendő étteremmel, sportpályával.
A terv készítői úgy vélik, mindezen funkciók szervesen kapcsolódnak a kisvasút megállójához, illetve közelmúltban "példaszerűen felújított állomásépülethez".
Felcsút mellett már Kisvárdán is mesterséges szigetet terveznek: ott uniós forrásból három mesterséges szigetet alakítanának ki a Nádas-tavon, melyeken különböző turisztikai látványosságokat húznának fel. Állatos-házaktól kezdve a kisebbek és nagyobbak számára is megfelelő kalandparkig.
A felcsúti önkormányzat az említett területet belterületbe szeretné vonni, a tervezett módosításokat pedig "kiemelt fejlesztési területen történő beruházássá" minősítette.
Hogy ezek a fejlesztések milyen forrásból fognak majd megvalósulni és mikor, arról egyelőre semmilyen információ nem érhető el.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.