Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Remek évet zárt a Konzum, úgy tűnik, kedvez neki a jelen befektetői környezet.
Kiemelkedő évet zárt a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. 2018-ban, a társaság üzleti eredményességét mutató EBITDA egy év alatt több mint háromszorosára, 11,7 milliárd forintra nőtt - derül ki a tőzsdei társaság nemzetközi számviteli elvek szerinti (IFRS) konszolidált éves jelentéséből, amelyet pénteken, piaczárást követően tett közzé - áll a közleményben.
A vállalatcsoport 28,2 milliárdos nettó árbevétel mellett 6 milliárd forintos nyereséget ért el. Ennek csaknem 90 százaléka a turisztikai szegmens (Hunguest Hotels Zrt., Balatontourist) teljesítményéből származott.
Az eredmények annak a 2018-ban lezárt tőkeemelés-sorozatnak köszönhetők, amelynek révén jelentős jövedelemtermelő képességgel rendelkező szállodák, illetve a Hunguest Hotels Zrt. is a Konzum közvetlen tulajdonába kerültek - írják.
A sikeresen lezárt, a Konzum Nyrt. turisztikai portfólióját érintő tőkeemelések a vállalat eredményessége mellett a társaság konszolidált saját tőkéje is pozitívan hatottak, amely így tavaly év végére elérte a 73,8 milliárd forintot. A társaság mérlegfőösszege a zárónapra több mint duplájára, 144,9 milliárd forintra növekedett - büszkélkednek a közleményben.
A konszolidált éves beszámoló alapján a Konzum Nyrt. pénzügyi helyzete stabil, eredményessége pozitív, jelentős a hozzáadott érték az egyszeri tételek kiszűrését követően is - hangsúlyozzák.
Az MTI közleményében természetesen nem szerepelt, de attól még így van: a Konzum Mészáros Lőrinc cégbirodalmát gazdagítja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.