Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A miniszter egy hullámvasút átadóján mondta ezt.
Rogán Antal szombaton a Zala megyei Zalaszabarban, azon belül is a Holnapocska Tábor és Zobori Élményparkban járt, hogy felavasson egy hullámvasutat.
"A következő évtizedben 828 milliárd forint forrást szán a kormányzat a magyar turizmus kifejezetten Budapesten kívüli fejlesztéseire" - mondta a miniszter az átadón. "Zalaszabar megelőzte Budapestet", ugyanis Magyarország első fix telepítésű hullámvasútja is itt épült fel, illetve ilyen színvonalú, gyerekeknek szolgáló élménypark máshol sincs az országban - közölte Rogán Antal.
A miniszter szerint a turizmus hozzájárul a GDP-hez, a nemzetgazdaság erősödéséhez, de nemcsak arról szól, hogy idejönnek a külföldiek, hanem arról is, hogy "mi is felfedezzük a saját hazánkat". Az elmúlt három évben töretlen volt a turizmus fejlődése, a vendégéjszakák száma az utóbbi két évben mintegy 10 százalékkal haladta meg az előző évit, nagyjából fele arányban a külföldi, illetve a hazai vendégeknek köszönhetően - mondta még.
A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint a kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország legyen Közép-Európa vezető turisztikai térsége, és ehhez minden hazai és európai uniós forrást megad.
A helyszíni tájékoztatás szerint az új beruházás költsége meghaladta az 1,271 milliárd forintot, ebből csaknem egymilliárd forintot a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program forrásai fedeztek. Az ország jelenleg egyetlen fix telepítésű hullámvasútja mellett új fogadóépület és látogatóközpont épült, illetve kiegészítették a meglévő csónakcsúszdát - írta az MTI.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.