A kormány háromezer elektromos busz beszerzését támogatja, illetve finanszírozza ebben a ciklusban – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
A kormány szerdán tárgyalt a buszstratégiáról, amelynek célja, hogy a hazai gyártásból a lehető legtöbb buszt lehessen biztosítani, valamint hogy a tömegközlekedést sikerüljön "átállítani" elektromos buszokra.
Ez emissziós célokat is szolgál, és ez teszi lehetővé, hogy mérséklődjön a környezetszennyezés a nagyvárosokban – tette hozzá Gulyás. A miniszter szerint az elektromos buszok drágábbak ugyan most, de reményeik szerint a hazai gyártás felgyorsulásával az árak is mérséklődni fognak.