Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Ausztria és Németország központi bankja is felhagy az ötszáz eurós bankjegyek nyomtatásával, s miután korábban már valamennyi eurózóna-állam így döntött, fokozatosan eltűnnek a több mint 150 ezer forintot érő bankók. Az ok: az ötszázasokat előszeretettel használták a bűnözők.
A németek és az osztrákok azért hagytak fel a nyomtatással három hónappal később, mint a többi eurózóna-tagállam, mert ez volt az a két ország, ahol a fogyasztók a legnagyobb arányban használták legális célokra a nagyértékű bankjegyeket.
Az Európai Központi Bank szerint a papírpénzek számának csupán 2,3 százalékát kitevő ötszázasokat elsősorban az ok a bűnözők használják, akik pénzmosással foglalkoznak, illetve el akarják rejteni illegális bevételüket. Egyébként az ötvenesből van a legtöbb, a forgalomban lévő eurók 25 százaléka a 15 ezer forint értékű bankjegy. A forgalomba hozatal leállítása ellenére az ötszázas változatlanul érvényes fizetőeszköz marad.
Ezt követően a kétszáz eurós lesz a legnagyobb eurócímlet, ezekből és a százasokból május végétől kerülnek forgalomba az új, még több biztonsági elemet tartalmazó bankjegyek.
És a bűnözőknek sem kell aggódniuk: Svájcban továbbra is nyomják az ezerfrankosokat – ezek 878 eurót érnek – s aki igazán nagyban játszik, az gyűjtheti a brunei tízezer dollárosokat. Ezek értéke a DW hírportál szerint 6630 euró.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.