Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A közmédia szerint ők váltak meg a Forma-1-es kommentátortól. Szujó azt mondta, nem politikai okai vannak a távozásának.
Szerződésszegés miatt azonnali hatállyal felmond az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Szujó Zoltánnak. Ezt azután közölték, hogy a kommentátor már közölte közösségi oldalán, hogy egyelőre befejezi: "Úgy tűnik, az én F1-es utazásom is a végéhez közeledik – legalábbis egyelőre".
Az MTVA közleménye azonban azt írja, hogy a sportriporter-kommentátor súlyosan megszegte a szerződésében vállaltakat, ezért a közmédia úgy döntött, hogy kényszerűségből felbontja a műsorvezető cégével kötött kontraktust. Hogy pontosan miről van szó, azt nem közölték.
Az Index megkereste Szujó Zoltánt, aki azt mondta: határozottan nem politikai, hanem emberi és szakmai okok vezettek az M4 Sporttól való távozásához. Majd elmesélte, hogy bár a hétvégi barcelonai Forma-1-es futamot és edzéseit eredetileg Spanyolországból közvetítette volna, a csatorna egy hanghiba miatt hazarendelte. Szujó szombaton délelőtt a helyettesítését kérte arra hivatkozva, hogy rossz idegállapotban van, mire a csatorna azt közölte, hogy ezt a viselkedést nem tűrik, és vasárnap már be sem kell jönnie. Szujó ekkor beadta a felmondását, amit az MTVA elfogadott, bár ezután azt közölték, hogy ők bontottak vele szerződést.
Szujó arról is beszélt, hogy három éve gondolkodik a szakításon, az utolsó csepp a pohárban az volt, hogy a pénteki edzések közvetítése közben jelentkező hanghibát nem kiküszöbölték, hanem inkább hazareptették a stábot. Azt mondta, ő maga nehezen viselte emberileg, hogy úgy érezte, a csatorna nem kezeli a helyén az egyik legdrágább és legnézettebb tartalmát, a Forma-1-et.
A történtek miatt az MTVA a jövőben nem Szujó Zoltánnal képzeli el a Formula-1-es műsorok közvetítését, de sok sikert kíván a műsorvezetőnek a szakmai és a magánéletében - áll még a közmédia közleményében.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.