Az OTP tíz vezetője kapott juttatásként a bank részvényeiből – közölték a tőzsde honlapján. A legjobban Csányi Sándor elnök-vezérigazgató járt, aki 12 ezer részvényt kapott. A Napi.hu úgy számol, hogy ennek az értéke a mostani árfolyamon 152 millió forint körül jár.
Az igazgatóság többi kilenc tagja fejenként 9600 részvénnyel gazdagodott. Ez a jelenlegi árfolyamon 120-120 millió forintot ér.
Azt még múlt pénteken közölték, hogy az OTP-nél a bevétel 240 milliárd forinttal emelkedett az év első három hónapjában, a csoport profitja pedig 72,6 milliárd forintra nőtt, mindkét adat új első negyedéves rekord.