EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A korábbi tervektől eltérően mégsem indul élesben júliustól az azonnali fizetési rendszer, ekkor csak a próbaüzem kezdődik. E-mail-címre majd csak 2020 március 2-ától tudunk utalni.
Az azonnali fizetési rendszer (AFR) kiépítése 2017-ben indult el, a lényege pedig az, hogy év minden napján, 0-24 órában minden átutalás 5 másodpercen belül teljesülni fog. Sőt, a bankszámlaszámra sem lesz szükség, hiszen másodlagos azonosítónak meg lehet adni a bankunknál az e-mail-címünket, a telefonszámunkat, esetleg adószámunkat, így azokra is lehet majd 10 millió forintig pénzutalást indítani.
Arról már a hvg.hu is beszámolt, hogy az utóbbi időben egyre több jel mutatott arra, hogy késni fog az indulás, most pedig be is jelentette az MNB, hogy 2020 március 2-ára csúsztatja az éles üzemet. Ez egyébként közelebb áll a nemzetközi gyakorlathoz, ahol az eredetileg kitűzött magyar határidőkhöz képest jóval több időt adtak a tesztelésre.
A jegybank pénteki közleményében azt is megjegyzi, hogy az ő oldalukról az infrastruktúra teljes mértékben készen áll az éles üzemi működésre, ám „a piaci szereplők oldalán azonosított kockázatok miatt” a Pénzügyi Stabilitási Tanács a halasztás mellett döntött. A kockázatok alatt valószínűleg azt értik, hogy a nem ritkán milliárdokba kerülő fejlesztés komoly feladatot igényel a bankok részéről, és egy nem teljesen kész rendszer elindítása jelentősen rontaná a fogyasztói bizalmat.
A rendszer indulása jelentős előrelépés lesz az eddigiekhez képest. Amíg a hőskorban az adott munkanapon (általában 16 óráig) indított átutalások csak a megbízást követő munkanapon érkeztek meg a célszemélyhez, 2012. július 1-jétől ez az idő négy órára, 2015. szeptember 7-től pedig egy órára rövidült. A ma is életben lévő szabály szerint, ha az úgynevezett benyújtási határidő (hétköznap jellemzően 17 óra) után indítjuk az átutalást, úgy azt csak a következő munkanapon kell az új 1-2 órás szabálynak megfelelően teljesíteni.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.