Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Egy napja lehet hozzájutni.
Óriási volt a roham a bankokban az új állampapírért, a Magyar Állampapír Pluszért.
A Magyar Nemzet nézte meg, mekkora volt az érdeklődés az értékesítés első napján. Azt tapasztalták, hogy Budapesten sokan voltak az ügyfélszolgálatokon. Azt írták, tömeg volt a Magyar Államkincstár Baross utcai ügyfélszolgálatán, az Államadósság-kezelő Központ Csalogány utcai székházában és az Erzsébet téri kormányablaknál is.
Hétfőtől kizárólag a lakosság számára elérhető a Magyar Állampapír Plusz, amelynek minden elemét úgy alakították ki, hogy az bárkit meg tudjon győzni arról, hogy ide tegye a pénzét. És hát kétségkívül igen kedvező körülményeket teremtettek: öt évre akár 27 százalékos kamat, ám évente büntetés nélkül ki lehet belőle szállni, sőt bármikor máskor is, mégpedig szinte elhanyagolható veszteséggel.
Az Orbán-kormány fő célja, hogy a jelenlegi 6 ezer milliárd forintról 2023-ra 11 ezer milliárd forintra növekedjen a lakosság állampapír-állománya. Ezért is vezetik be a MÁP Pluszt, ezért tervezik azt, hogy a jövőben tovább növelik az értékesítőhelyek számát, sőt van olyan ígéret is, hogy ősztől jön majd az állami nyugdíjkötvény, mégpedig inflációt követő kamatozással.
A mostani tervek szerint a MÁP Pluszba – főleg ide, mivel a tervek szerint a bevezetéssel több más terméket kivezetnek a piacról, hogy egyszerűsödjön a választható termékpaletta – évente 1000 milliárd forintot tesz majd a lakosság, ami öt év alatt 5000 milliárdot jelentene.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.