Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Magyar emberek jutottak lehetőséghez – mondta a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, amikor megkérdezték, miért a Mészáros család lesz saját maga alvállalkozója.
Nemrég jelentették be, hogy aláírták a szerződést a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyar szakaszának tervezésére és kivitelezésére. A konzorciumban kínai cégek mellett a magyar RM International Zrt. vesz részt – ez az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalata, tulajdonosa pedig 51 százalékban a szintén Mészároshoz tartozó Opus.
Az Átlátszó utánanézett, kik lesznek alvállalkozók, és kiderítették: a Mészáros család kap több megbízást. Az R-Kord Kft. és a V-Híd Zrt. Mészáros Lőrincé, a Fejér-B.Á.L. Zrt. a gyerekeié (Mészáros Beatrixé, Mészáros Ágnesé és ifjabb Mészáros Lőrincé), a Vasútvill Kft. pedig Mészáros Lőrinc vejéé, Homlok Zsolté.
Az RTL Híradó megkérdezte erről Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkárt, aki azt mondta: magyar vállalkozások és magyar emberek jutottak lehetőséghez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.