Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
De hamarosan elindul a webshop is.
Megkötötte első kiskereskedelmi megállapodását a 2Rule-termékeket gyártó Magyar Sportmárka (MSM) Zrt., ennek értelmében csütörtöktől az Intersport tizenkét magyarországi üzletében lehet megvásárolni a csapatoknak tervezett kollekciókat.
A két cég budaörsi sajtótájékoztatóján Horváth Csobán, az Intersport Magyarország ügyvezető igazgatója azt mondta, hogy a vállalatnak "régóta van egy magyar hozzáadott értékű termékprogramja", amelynek keretében már több márkát bevettek a választékukba.
"Van egy sztenderd minősítési rendszerünk, amelynek ha megfelel egy partner, akkor tárgyalás következik, és ennek a végeredménye az, hogy már kaphatók a 2Rule-termékek az Intersportban" – nyilatkozta.
Horváth Csobán hozzátette, abban bíznak, hogy az új termék felveszi a versenyt a nagy márkákkal, és az adott termékkategórián belül az eladás 20-25 százalékát a 2Rule termékei teszik majd ki.
Bendik Bernadett, az MSM Zrt. vezérigazgatója kiemelte,
hatalmas siker a 2Rule számára, hogy bekerült az Intersport kínálatába, mivel a szakértők a minőséget és az árat is megfelelőnek találták arra, hogy a nagy nemzetközi sportmárkákkal tudjanak versenyezni a piacon.
"A Magyar Sportmárka Zrt. vágya az, hogy például egy Intersport áruházban minden egyes termékcsoportnál legyen hazai gyártású alternatíva" – mondta
Hozzátette: azoknak a csapatoknak, amelyek együttműködnek velük, segítenek kialakítani a saját márkájukat, ezért egyedi mezeket és technikai felszereléseket biztosítanak nekik.
"Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy sikeresen be tudtunk vonni vidéki és budapesti varrodákat, és meg tudtuk teremteni számukra azokat a feltételeket, amelyeknek köszönhetően kész termékekkel tudnak ellátni minket. Most öttel vagyunk szoros kapcsolatban, de már tárgyalunk két-három további varrodával". A gyártás 80 százaléka már Magyarországon folyik – jelezte.
Bendik Bernadett azt mondta, alapvetően a "határon inneni és határon túli" magyar piac elérése volt a céljuk, és keresnek további külhoni forgalmazókat is. A 2Rule termékei a július végén induló webshopból is megrendelhetők lesznek majd – tette hozzá.
Elsősorban üzleti szempontok alapján döntenek arról, hogy a mostani négy sportágon – labdarúgás, röplabda, kézilabda, kosárlabda – túl melyeknek gyártanak majd termékeket – említette meg. "Valószínűleg a következő nagy ugrás számunkra az atlétika lesz, nagy álmunk pedig, hogy a nemzeti sportági szakszövetségeket, valamint a magyar olimpiai csapatot is mi öltöztethessük, de egyelőre lépésről lépésre haladunk" – mondta.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.