Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A magyarok több mint fele csak autója meghibásodásakor bérelne autót, 26 százaléka pedig akkor, amikor járműve műszaki állapotát nem tartja megfelelőnek.
Egy friss, a Budget Autókölcsönző megbízásából készült, az autóbérlési szokásokat vizsgáló elemzés felmérése szerint a válaszadók negyede azért is kölcsönözne, hogy nagyobb csomagterű vagy utasterű gépjárművel utazhasson. Azok közül, akik már béreltek autót, 39 százalék választana nagyobb autót.
A felmérésből kiderült, hogy bérelt autóval a válaszadók 40 százaléka párban, 28 százaléka negyedmagával indul el, a háromfős társaságok aránya ennél valamivel alacsonyabb, 23 százalék.
A bérlők között jelentősen nagyobb a nők aránya, többen vannak a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, akik leginkább 2 fős háztartásban élnek, jellemzően 46-55 év közöttiek, és rendszeres kiadásaik mellett rendelkeznek pénzügyi tartalékokkal.
Belföldön a legtöbben saját autójukkal vágnak neki az útnak, külföldre pedig legszívesebben repülővel utaznak, ugyanakkor az autóbérlés a legnagyobb arányban az országhatáron kívül eső nyaraláskor merül fel lehetőségként - közölték. A magyarok nemcsak a nyaralás idejére bérelnének kocsit: a válaszadók közel fele próbálna ki egy adott autótípust vásárlás előtt. Azok, akik már béreltek autót, kimagaslóan nagyra értékelik a kölcsönzés során azt, hogy a szervizelés nem az ő gondjuk, és tökéletes műszaki állapotban indulhatnak el a járművel.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.