Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Népszava szerint volt olyan mérőállomás, amelyikből hetekig nem jöttek az adatok az egyik fő légszennyező komponensről.
Budapest a legkoszosabb levegőjű uniós fővárosok közé tartozik, a mérőhálózat pedig nem segít, ugyanis megbízhatatlanul üzemel - derül ki a lap vasárnapi cikkéből.
A portál példákat is hoz, mint írják, a Széna-téren lévő állomás január közepétől március közepéig egyáltalán nem szolgáltatott adatokat a nitrogénoxid koncentrációjáról, ami az egyik fő légszennyező komponens. Ez azért sem jó, mert egy erősen szmogveszélyes időszakban nem jöttek az adatok.
A Népszava a Levegő Munkacsoport gyűjtésére hivatkozva más anomáliákról is ír, említik, hogy:
A lap idézi Simon Gergelyt, a Greenpeace szakértőjét is, szerinte tavaly számos olyan mérési hely volt Budapesten, ahol 35-nél többször szünetelt a PM10 részecskére, vagyis a szálló porra vonatkozó adatszolgáltatás.
A helyzet annyira rossz, írja még a lap, hogy az Európai Bizottság immár két kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, miközben a kormányzat a rákkeltő, tüdőkárosító, érrendszeri megbetegedéseket okozó PM10-szennyezés visszafogására alig költ: az elmúlt évek központi költségvetésében évente 40 és 90 millió forint közötti összeget biztosítottak rá.
A kormány készített ugyan egy tervet Budapest és vidéke levegőminőségének javítására, de a Levegő Munkacsoport szerint a dokumentum alkalmatlan a légszennyezettség tényleges csökkentésére. A csoport pert is indított tavaly emiatt.
További részleteket itt olvashat.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.