szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

2016 és 2020 között a keresetek előreláthatólag bő 60 százalékkal nőnek, ezzel szemben a nyugdíjak csak 14-15 százalékkal.

Kisebb növekedést és nagyobb inflációt vár jövőre a jegybank, mint a kormány. Utóbbi 2,8 százalékos pénzromlással és ugyanekkora nyugdíjemeléssel kalkulál 2020-ra, ezzel szemben a Magyar Nemzeti Bank 3,4 százalékos áremelkedést vár – márpedig inflációs célja nem a kormánynak van, hanem a jegybanknak. Ha igaza lesz, akkor a nyugdíjakat utólag ki kell egészíteni. Csakúgy, mint idén, amikor az infláció és a gazdasági növekedés egyaránt nagyobb annál, mint amire a 2019-es költségvetés épült. A pótlólagos nyugdíjemelés és a bónusz az MNB becslése alapján idén 73 milliárd forint többletet igényel.

Jövőre annyiban változik a helyzet, hogy a gazdaság lelassul, vagyis bónusz nem jár majd, viszont az áremelkedés tempója miatt az utólagos nyugdíjkorrekció 44 milliárdos kiadási többletet okozhat. A nyugdíjak a bérektől brutálisan leszakadnak: 2016 és 2020 között a keresetek előreláthatólag bő 60 százalékkal nőnek, ezzel szemben a nyugdíjak csak 14-15 százalékkal.

Az Ecofin a szokásos menetrend szerint több ajánlást tett, egyebek mellett az oktatási eredmények javítására, a verseny élénkítésére a közbeszerzésben, a korrupció elleni fellépésre, és felszólította a kormányt, hogy „erősítse meg az igazságszolgáltatás függetlenségét”.

További részletek az e heti HVG-ben.

©

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Éles lőszert is használtak a fehérorosz rendőrök a tüntetők ellen

Éles lőszert is használtak a fehérorosz rendőrök a tüntetők ellen

A TikTok legalább 15 hónapon át gyűjtött titokban, tiltott adatokat a felhasználóiról

A TikTok legalább 15 hónapon át gyűjtött titokban, tiltott adatokat a felhasználóiról

ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz

ENSZ: A fehérorosz rendőrség aránytalan erőszakot alkalmaz