Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A suttyomban eltűnt diófák ügyében vizsgálat indul.
Három nagy diófa állt a verőcei Géza Fejedelem Református Általános Iskola, Óvoda és Bölcsőde udvarán egészen a múlt hétig, amikor a gyerekek és a szülők döbbenten szembesültek vele, hogy a fákat darabokra vágták – írt a Népszava az ügyről. Hozzátették: a kivágással 200-250 négyzetméternyi árnyékos területet veszített az óvodaudvar.
Az eset érdekessége, hogy arról a lap szerint senki nem értesítette az óvodát, és bár öreg fákról volt szó, egyik sem volt menthetetlen állapotú – utóbbit már Tajti Gábor faápoló szakember mondta a lapnak. Ő úgy fogalmazott:
Szemrevételezés alapján nem volt indokolt a fák kivágása. Én nyugodt szívvel engedném a gyermekeimet alatta játszani.
A Népszava azt írja, nem csak a szülőket és a gyerekeket felejtették el tájékoztatni a tervezett fakivágásról, a jelek szerint a verőcei önkormányzat sem tudott róla. (Az óvoda területe Verőce község önkormányzatának tulajdona, fenntartója viszont a Verőcei Református Egyházközség – a fenntartó pedig a tulajdonosnak sem szólt ritkítási terveiről.)
A fairtással kapcsolatban a verőcei önkormányzat külön Facebook-posztban jelentette be, hogy vizsgálatot kezdeményeztek a történtek miatt.
A lap úgy tudja, a fakivágás egy fejlesztési projekt miatt vált szükségessé, aminek részeként gumipadlóval borítanák be az óvoda udvarának talaját, a lombok nyújtotta menedéket pedig árnyékolókkal pótolnák.
(Képünk illusztráció.)
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.