Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyiek attól tartanak, hogy homokkal töltik fel a szabadstrandot.
146 férőhelyes, nagy tőkesúlyú hajók tárolására alkalmas kikötőt épít a siófoki Ezüstparton egy vállalkozó. Néhány helyi nyaralótulajdonos azonban nemcsak a kikötő miatt aggódik, hanem azért is, mert a mellette található balatonszéplaki szabadstrand jelentős részét homokkal töltenék fel.
Az építtető, Kenesei István a 24.hu-nak azt mondta, már 12 éve is azt tervezte, hogy bővíti kikötőjét, de akkor a hatóságok nem engedélyezték. Az ügyben bírósági tárgyalás is indult, a vállalkozó nyert minden alkalommal. Hangsúlyozta, hogy a mostani beruházást már nem lehet megakadályozni, tőle lehet fellebbezni, perelni.
A tervek szerint a mintegy 300 méter hosszan az északi part irányába benyúló új mólószár körül 35 ezer köbméter homokot és iszapot kotornának ki. Kenesei István szerint nem igaz az a pletyka, hogy ezzel töltik majd fel a szomszédos szabadstrandot. Az iszapot a vonyarcvashegyi lerakóba viszik, a szabadstrand egy részét pedig homokkal töltik fel. Ez – mint mondta – nem az ő ötlete volt, az önkormányzat csak úgy támogatta a kikötőépítést, ha cserébe a cég vállalja a strand lidósítását.
A lap kereste Siófok független polgármesterét, Lengyel Róbertet, egyelőre hiába.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.