Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Egy napig Londonban hagyták őket, fogyasztóvédelmi vizsgálat is indult az eset miatt.
Sok utas még mindig nem kapott kártérítést, miután a Wizz Air londoni járata június 25-én Londonban rekedt, és csak másnap tudtak hazajönni – írta az Index. Az egyik érintett a lapnak azt mondta, hogy sokak panaszlevelére máig nem válaszolt a cég, több mint negyven utasnak pedig még mindig nem utalták át az ígért 250 eurót 881 ezer forintot).
Egy négyfős kanadai család panaszát például azért utasították el, mert a cégnek gondja akadt a kanadai bankszámlaszámmal. Ez a család egyébként cukorbeteg gyerekük miatt is kártalanítást szeretett volna, mivel lányuk inzulinja a hosszú várakozás miatt túl sokáig volt hűtetlenül és megromlott, de a Wizz Air szerint ezért nem jár pénz.
A légitársaság szóvivője korábban arról beszélt, hogy az utasoknak mindenképpen jár kompenzáció a történtekért. Az eset után pedig Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is bejelentette, hogy fogyasztóvédelmi vizsgálatot indítanak a Wizz Air ellen, és súlyos büntetésre számíthat.
A légitársaság az Index kérdésére azt válaszolta, hogy az eset után mindenkinek küldtek levelet a foglaláson megadott e-mail címekre. Sokak viszont utazási irodán keresztül foglaltak, ami a fapados légitársaság szerint megnehezíti a kapcsolatfelvételt.
A fapados légitársaság ellen akkor is fogyasztóvédelmi vizsgálat indult, miután június 6-i London Gatwick-Budapest járata Budapest helyett először Debrecenben szállt le, és emiatt csaknem hét órát késett. Az Index szerint egyelőre egyik vizsgálat eredményéről nincs hír.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.