Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Eddig közel 300 millió forint közpénz.
Szijjártó Péter külügyminiszter testvére az autósportban egyre aktívabb szerepet vállal, cégéhez pedig már közel 300 millió forint közpénz vándorolt az elmúlt két évben a külügytől és az ehhez tartozó intézményektől.
A G7 gazdasági portál azt írja, Szijjártó Pétert is egyre inkább érdekli az autósport, nemrég a Hungaroring felújítását is ő lengette be, pedig nem is minisztériumához tartozik. A G7 megjegyzi, a honi autóversenyeket többnyire vállalkozások rendezik, de a rendezéshez szükséges licenceket a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) adja ki, ők intézik a versenyzői regisztrációt is. Az Oláh Gyárfás vezette szervezet tehát megkerülhetetlen a versenyzésben, sok versenyző van jelen az MNASZ-ban, valamint Szijjártó Péter testvére, Szijjártó Sarolta is, aki a női tagozatban és a kamionverseny bizottságban vállal munkát.
Az ETR néven ismert kamionos Európa-bajnokság az európai autó-motor sport szövetség, a FIA vállalkozása, ami egy rétegsport, nem vonz tömegeket. A magyar állam mégis fontosnak tartotta támogatni a rendezvényt, 2016-ban a nemzetgazdasági minisztert bízták meg azzal, hogy 200 millió forintot adjon az eseménynek. Azóta is minden évben támogatja az állam a rendezvényt, bár azt nem tudni, mennyivel.
Egyben immár évi 13 milliárdot utal a kormány a Hungaroring Sport Zrt.-nek, amiből aztán ők nem csak a Forma–1-et, hanem közel 2 milliárd forintból más versenyeket, közte a kamionos futamokat is támogatják. Már 2020-ra is jóváhagyták a keretet, benne a kamionos versenyek támogatását is.
A kormány tehát három éve támogatta először a kamionos Eb-t, egy évre rá, hogy Szijjártó Sarolta a kamionsporttal kezdett foglalkozni. A MNASZ-nél a nyilvánosan elérhető adatok alapján pedig 2017-től tölt be pozíciót.
Magyarországon a Truck Race Promotion Kft. rendezi a kamion-Eb-versenyeket, a Hungaroring adatai alapján 2016-ban 40,8 millió forintot kaptak ezért az állami cégtől, 2014-ben pedig 83 millió forintot . Érdemes azt is kiemelni, hogy az államilag támogatott cégnél 2015 óta dolgozik Szijjártó Sarolta, 2017-től pedig a cég operatív igazgatója.
A G7 megjegyzi, Szijjártó Péter minisztériuma és háttérszerve idén tehát több mint 70 millió forintot fizetett egy kamionversenyeket szervező cégnek – ahol testvére is dolgozik – egy konferencia szervezéséért, ami a cég tavalyi bevételeinek ötöde.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.