Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Több mint öt éve húzódik az ügy.
Péntektől kezdi jóváírni ügyfeleinek a tranzakciós illeték jogtalan áthárítása miatt megítélt összegeket a Raiffeisen Bank – írja Azénpénzem.hu. A bankot a Kúria kötelezte erre, pontosabban egyes díjmentesként meghatározott tranzakciók díjának emeléséből származó díjtöbblet visszatérítésére. A díjvisszatérítés azokat a lakossági és kiemelt magánügyfeleket érinti, akik 2013. január 1. és 2014. március 15. között meghatározott (például Díjnullázó elnevezésű) számlacsomaggal rendelkeztek, és végeztek „túlárazott” tranzakciókat. Az összeget az értesítő levél postára adásától számított 5. napot követően 5 évig utaltathatja át tetszőleges belföldi bankszámlára, vagy veheti fel készpénzben – írja a bank tájékoztatása alapján a gazdasági oldal.
A jóváírás ugyanis azokat is érinti, akik ma már nem rendelkeznek számlával a Raiffeisennél. Azok, akik igen, azoknak a számláján írják jóvá az összeget, várhatóan egy héten belül. Az én pénzem úgy tudja, több tízezer forintos tételek is lehetnek, bár többnyire ennél jóval kevesebb pénzről van szó.
Ehhez képest igen sokáig tartott, mire a pénz eljutott az ügyfelekhez: a jegybank 2014 tavaszán jelentette be, hogy a bankoknak néhány héten belül vissza kell fizetniük azokat a díjakat és költségeket, amelyeket nem jogszerűen emeltek le 2012-ben és 2013-ban. A döntéssel szemben 26 bank pert indított, köztük a Raiffeisen, amelynek ügye mostanra rendeződött csak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.