Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A kétgyermekes szülőknél már havi 40 ezer forintot hagy a kormány – mondta el Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
Több mint 310 milliárd forinttal támogatta tavaly az állam adó- és járulékkedvezmény formájában a legális keretek között dolgozó és gyermeket nevelő szülőket – tájékoztatta Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár.
2011-hez képest majd megduplázódott a kétgyermekes családoknál hagyott összeg nagysága. Míg 2011-ben 66,6 milliárd forint maradt az érintetteknél, addig 2018-ban már 128,7 milliárd forint. Az összeg jelentős emelkedésének az oka többek között az a kormányzati intézkedés volt, amely 2016 és 2019 között megduplázta a kétgyermekesek családi adókedvezményét – tette hozzá.
Izer Norbert szerint 2019-ben teljesedett ki a közel 400 ezer kétgyermekes szülőt érintő kedvezményrendszer, amely idén már havi 40 ezer forintot hagy az érintetteknél. Az államtitkár szerint még erőteljesebb a növekedés a legalább három gyermeket nevelő családoknál, ami hét év alatt 61,9 milliárd forintról több mint 132 milliárd forintra nőtt 2018-ban. A növekedés oka ebben az esetben is – a jelentős bérnövekedés mellett – egy kedvező kormányzati intézkedésre vezethető vissza. 2014-ben lépett életbe ugyanis az a rendelkezés, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthessék. Tavaly ezen a címen összességében 58,7 milliárd forint maradt a családoknál – mondta.
A személyi jövedelemadó bevallási adatai szerint a gyermekvállalás többletköltségeinek enyhítésére 2018-ban 312,5 milliárd forint maradt a családoknál, 24,4 milliárddal több, mint 2017-ben. Jövőre ez az összeg még magasabb lesz, a Pénzügyminisztérium számításai szerint mintegy 380 milliárd forint – mondta Izert Norbert.
A növekmény részben a legújabb kedvezmény hatása, a családvédelmi akcióterv részeként 2020 január 1-től egyetlen forint személyi jövedelemadót sem kell fizetniük a legalább négygyermekes édesanyáknak - hangsúlyozta Izer Norbert.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?