Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A saját lábára állt egy újabb, a nemzeti együttműködés rendszeréhez köthető építőipari érdekcsoport. Évekig kispályáztak, ma sorra nyerik a milliárdos közbeszerzéseket.
Különös hotelprojekt startolt el pár hete a budapesti V. kerületben. A Mérleg utca 4. szám alatt (ami korábban a Mészáros Lőrinchez közeli Appeninné volt) az EB Hungary Invest alakít ki háromcsillagos szállót wellnessrészleggel. Az EBH korábban a miniszterelnöki vő, Tiborcz István üzlettársaként ismert Paár Attila vállalatával, a West Hungária Bauval közösen szerepelt állami tendereken. Együtt rekonstruálták például a Várkert Bazárt is.
Ezek a projektek indíthatták el a társaságot a maga útján, olyannyira, hogy ma már levált gazdatestéről, és önállóan is sikerül brillíroznia a milliárdos tendereken. Persze valószínűleg az is jól jön, hogy nemcsak Tiborcz, hanem Mészáros Lőrinc csúcsoligarcha és Matolcsy György jegybankelnök köreihez is közel áll.
A jelek szerint igazán az idén értek be a kormányközeli kapcsolatok, az EBH több nagyszabású munkát is elnyert önállóan. Például 1 milliárd forintért épít irodaházat Kőbányán a kormányhivatalok osztályainak elhelyezéséhez. A Modern városok program forrásaiból is részesül, 1,4 milliárdból teszi rendbe a tatabányai Tulipános Házat. A Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram keretében pedig a hatvani Grassalkovich- és a budapesti Klebelsberg-kastélyon dolgozik, szintén milliárdos nagyságrendben.
A teljes cikk az e heti HVG Gazdaság rovatában és online a hvg360-on lesz olvasható.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.