Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Újabb adatokat kért be a kukaholding az FKF-től, amíg azok nem érkeznek meg, addig nem fizet.
Az állami kukaholding (NHKV) továbbra sem utalt ki a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nek a budapestiektől tavaly szemétdíjként beszedett mintegy 27 milliárd forintból legalább tízmilliárd forintot – erősítette meg Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a Népszavának.
Az FKF kasszája üres, az utolsó tartalékok február elejéig-közepéig tartanak ki – mondta el a lapnak Mártha Imre, az FKF érdemi irányítását végző új felügyelőbizottsági elnöke is. Az FKF minden ügyféladatot elküldött a kukaholdingnak, amely alapján az állami cég fizethetne, az NHKV további adatok egyeztetését kéri – tette hozzá. Ezeket a fővárosi vállalat folyamatosan készíti és küldi, de „a számla befogadása és így a fővárosi hulladékgazdálkodás fenntartása az NHKV részéről is igényel némi rugalmasságot”.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.