Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A fotók alapján 7,5 hektárnyi nádast irtottak ki a négy évvel korábbi állapothoz képest.
Négy év alatt több mint a duplájára nőtt az a terület a Balaton partján, ahonnan kiirtották a nádat az ingatlanok tulajdonosai; az üdülőrégióban a téli nádaratásra engedélyt kérők mintegy fele pedig tavaly is irtást végzett az aratás helyett.
Az új légi fotók elemzései alapján Pomogyi Piroska, a balatoni nádas-felméréseket több évtizede végző hidrobiológus a Balatoni Szövetség (BSz) szerdai balatonfenyvesi elnökségi ülésén felhívta a balatoni önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetőinek a figyelmét arra, hogy a megbontott, megrongált nádas minősége romlik, erodálódik, és
ha nem lesz nád, végül Balaton sem lesz.
A tó mintegy 1200 hektárnyi nádasának a vízminőség és a partvédelem mellett jelentős a szerepe a vízi élővilág megőrzése miatt is.
A szakember elmondta, a 2019 augusztusi fotók alapján 7,5 hektárnyi nádast irtottak ki a négy évvel korábbi állapothoz képest. Több mint egy-egy hektárnyi nádas tűnt el Balatonakali, Balatonföldvár és Szántód határa, valamint Fonyód partjairól, és ezer négyzetméternél nagyobb területről pusztították ki a növényt Balatonfenyves, Balatonalmádi, Keszthely, Balatonmáriafürdő, Gyenesdiás, Badacsonytomaj, Szárszó, Zamárdi, Siófok, Balatongyörök, Balatonudvari és Badacsonytördemic térségében is.
A balatoni nádasokat jelentősen károsítják az illegális stégek, bejárók, feltöltések is, amelyekből már öt éve is 1700-at számláltak - a friss összesítés erről még csak részben készült el.
Pomogyi Piroska példaként Balatongyörök légi fotóin mutatta be, hogy a 6 kilométeres partszakasszal rendelkező település előtti nádasokban már négy éve is 91 illegális stég, bejáró, feltöltés látszott, amelyek száma 2019-re 36-tal nőtt. A szakember javasolta, hogy a tóparti települések webkamerák segítségével, tanösvények létesítésével, tájékoztató táblákkal hívják fel a figyelmet a nádasok fontosságára.
Hozzátette, a helyben élőknek és az üdülőknek is érezniük, tudniuk kell, hogy az ő felelőségük is a balatoni nádas megvédése, és ha kell, tegyenek feljelentést.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.