Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Bár az oktatás terén jelentős a fejlődés, a nők és lányok elleni erőszak mindennapos. Ráadásul két évtized alatt megduplázódott a túlsúlyos lánygyerekek száma a világon, a digitális technológia túlzott használata pedig a mentális egészségükre nyomja rá a bélyegét.
Több lány jár iskolába, mint valaha, ám az oktatásban elért eredmények ellenére még mindig sokat kell tenni azért, hogy a világ egyenlőbb és kevésbé veszélyes hely legyen a lányok számára – írja a szerdán megjelent jelentésében az ENSZ gyerekvédelmi szervezete, az UNICEF, a Plan International és a UN Women. A New Era for Girls: Taking stock on 25 years of progress című jelentést a Pekingi Egyezmény, a nők és lányok jogainak erősítésére irányuló történelmi dokumentum aláírásának 25. évfordulója alkalmából adták ki.
A riport készítői megjegyezték, hogy az elmúlt két évtizedben 79 millióval csökkent az iskolából kimaradó lányok száma, sőt, az elmúlt tíz évben a lányok nagyobb valószínűséggel kerültek be középiskolába, mint a fiúk. Az oktatás területén jelentős a fejlődés, ám a nők és lányok elleni erőszak továbbra is mindennapos. 2016-ban az emberkereskedelem áldozatainak 70 százaléka nő volt, az esetek többségében szexuális kizsákmányolás történt.
A 15-19 éves lányok közül minden huszadik – körülbelül 13 millió – válik nemi erőszak áldozatává.
A lánygyerekek manapság az élet minden területén ki vannak téve az erőszaknak: az osztályteremben, otthon és az online térben egyaránt. Évente 12 millió lánygyereket kényszerítenek házasságra és 4 millióan szenvedik el a női nemi szerv csonkítást. A gyermekek és nők elleni erőszak társadalmilag elfogadott, a feleségverés koncepcióját a 15-19 éves lányok ugyanolyan arányban tartják elfogadottnak, mint az azonos korú fiúk.
A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy aggasztóak a táplálkozással és egészséggel kapcsolatos trendek a lányok körében. A szolgáltatószektorban a gyerekeket célzó agresszív marketingtechnikák alkalmazása az egészségtelen ételek fokozott fogyasztásához vezetett. Ez hozzájárult a túlsúly és az elhízás növekedéséhez gyerekkorban. 1995 és 2016 között az 5-19 éves lányok körében a túlsúly előfordulása közel kétszeresére nőtt, 9-ről 17 százalékra.
Az elmúlt 25 évben aggasztóan romlott a lányok mentális egészsége is, amit részben a digitális technológiák túlzott használata idéz elő. A jelentés rávilágít, hogy az öngyilkosság jelenleg a második leggyakoribb halálozási ok a 15-19 éves lányok körében.
A lányoknál továbbra is magas a szexuális úton terjedő fertőzések, köztük a HIV kockázata. Ma 970 ezer serdülőkorú, 10-19 éves lány él HIV-fertőzéssel. 1995-ben ez a szám 740 ezer volt. Az újonnan fertőzöttek esetében négyből háromszor a 10-19 éves serdülőkorú lányok érintettek továbbra is világszerte.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.