Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A lélegeztetőgépeket és egyéb védőfelszereléseket is köztehermentesen szereznék be.
Magyarország – több másik országgal együtt – kérelmet nyújtott be az Európai Bizottsághoz, amelyben a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetre tekintettel vám- és áfamentességet kért a külföldről behozott szájmaszkokra, lélegeztetőgépekre és egyéb egészségügyi védőfelszerelésre – közölte az adóügyekért felelős államtitkár.
A testület már a héten meghozhatja döntését.
Izer Norbert elmondása szerint a mentesség nem vonatkozna automatikusan minden egészségügyi védőfelszerelésre, ugyanis csak az ingyenesen szétosztott termékek lehetnek köztehermentesek.
A szájmaszkok után, ha az nem az Európai Unióból érkeznek, vámot is kell fizetni. A vámtétel 6,3 százalék vagy 12 százalék, attól függően, hogy az eszközök milyen anyagból készültek. A vámon kívül általános forgalmi adó is terheli őket – magyarázta Izer.
Újbuda polgármestere múlt héten írta a Facebook-oldalán, hogy a Kínából megrendelt 50 ezer szájmaszk ára elég borsos lett az adók miatt. László Imre szerint a maszkok ára szállítással együtt 40,3 millió forintjába kerülne az önkormányzatnak. "A kormány azonban erre még 10,8 millió forint áfát és 6,1 millió forint vámot is rátesz, így 57,4 millió forintot, vagyis 40 százalékkal többet kell fizetnünk a szállítmányért."
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.