Mit tehet, aki nem vagy csak nagyon nehezen jut most hitelhez?

Szigorodott a hitelezés Magyarországon, ugyanis elbizonytalanodtak a bankok a hirtelen jött vészhelyzetben, pontosabban annak gazdasági hatásai miatt: nagyon nehéz kiszámítani 5, 10 vagy akár 30 évre, hogy aki most kölcsönt vesz fel, tudja-e majd fizetni a törlesztőket. Igaz ez a lakáshitelekre, az új, év végéig csökkentett kamatú személyi kölcsönökre, de még a Babaváró hitelekre is. Sőt, az is számít, ki melyik szektorban dolgozik.

  • Bankmonitor/Fülöp Norbert Bankmonitor/Fülöp Norbert
Mit tehet, aki nem vagy csak nagyon nehezen jut most hitelhez?

Mit tesz egy bank, amikor bizonytalannak ítéli meg a helyzetet? Elkezd óvatosabban hitelezni. Lakáshiteleknél ma már nem a becsült forgalmi érték 80 százalékáig hiteleznek például, hanem legfeljebb 50-70 százalékig mennek el attól függően, hogy hol van a szóban forgó ingatlan. (A nagyvárosokban és Budapesten inkább a 70 százalékhoz, míg a kisebb településeken az 50 százalékhoz van közelebb az arány.) Ez persze azzal jár, hogy míg korábban például egy 40 millió forintos lakás megvételéhez 8 millió forint önerő is elég lehetett, most legalább 12-20 millió forint kell.

Persze megoldást jelenthet egy plusz ingatlan bevonása pótfedezetként, mert ilyenkor a két ingatlan értékének 50-70 százalékáig hitelez a bank. Igen ám, de ez sokak számára nem kivitelezhető, egyszerűen azért, mert nem áll rendelkezésre megfelelő, teher nélküli plusz ingatlan.

A hitelfedezeti arány csökkentésével a bankok arra az esetre biztosítják be magukat, ha esetleg a gazdasági visszaesés miatt komolyabb áresés történne az ingatlanpiacon, ami a fedezetként bevont ingatlan forgalmi értékét is csökkentené.

A turizmusban vagy autóiparban dolgozó nehezebben kap hitelt

A bankok részéről tapasztalható óvatosság másik következménye, hogy kisebb mértékben engedik terhelni hiteltörlesztővel a jövedelmet. A JTM (jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató) szerint elvileg egy 10 éves kamatperiódusú lakáshitelnél legfeljebb 50 százalék lehet a havi törlesztők összege a nettó jövedelemhez képest (ebbe a meglévő és új kölcsönök, sőt a fel nem használt hitelkeret is beleszámít 5 százalékkal), ám most ez inkább 30 százalékhoz közelít.

Ilyenkor, ha nem bírja el a jövedelem a havi törlesztőt, akkor vagy a futamidőt lehet meghosszabbítani, vagy megfelelő jövedelemmel bíró adóstársat lehet bevonni a hitelbe. Egy 10 millió forintos, 10 éves kamatperiódusú lakáshitelnek például 72 ezer forint a havi törlesztője 15 éves futamidő esetén, míg 20 éves futamidőnél 59 ezer forintot kell havonta kifizetni. Persze a futamidő hosszabbításnak van káros mellékhatása: tovább használjuk a bank pénzét, vagyis tovább fizetünk érte kamatot, emiatt pedig a teljes visszafizetés több lesz.

A jövedelmekkel kapcsolatban azonban van egy másik nehézség is: a bankok elkezdtek óvatosak lenni a vállalkozókkal, valamint azokkal a munkavállalókkal, akik a válságnak leginkább kitett ágazatokban dolgoznak. Nem mindenhol hitelképesek például jelenleg az egyéni vállalkozók (és az egyéni vállalkozók alkalmazottai), mint ahogy a turizmusban és az autóiparban dolgozók is nehezen vagy egyáltalán nem kapnak hitelt. De van olyan bank, amelyik több tucat ágazatot tett ideiglenesen “tiltólistára” a személyi kölcsöneit illetően. A bankok hitelbírálati gyakorlata ezt illetően is nagyon különböző, ráadásul az ezzel kapcsolatos információk nem is publikusak, a hitelkérelem elutasítását pedig meg sem kell indokolniuk.

Ezt illetően megoldás lehet az, ha olyan szakértőn keresztül próbálunk meg hitelhez jutni, aki ismeri az aktuális banki gyakorlatokat. A közvetítő a hitelügylet sikerében érdekelt, ugyanis a banktól csak ebben az esetben kap jutalékot.

Nem mindegy, kérjük-e a hitelek idei halasztását

Tovább árnyalja a képet a március 19-től életbe lépő automatikus hitelmoratórium is, ami azt jelenti, hogy minden fajta hitel törlesztését fel lehet függeszteni az év végéig.

A hitelmoratóriumról tudni kell, hogy az, hogy él valaki a lehetőséggel, az a KHR-ben (vagyis a jó és a rossz adósokat nyilvántartó központi adatbázisban) nem lesz késedelemként nyilvántartva. Ennek ellenére a Bankmonitor.hu szakértői már tudnak bankokról, amelyek lenyilatkoztatják az igénylőket, hogy éltek-e meglévő hiteleiknél a törlesztési halasztás lehetőségével, a hitelbírálat során pedig ezt is figyelembe vehetik, veszik. Érdemes tisztában lenni azzal, hogy ez a Babaváró hitel igényléseket is érintheti.

Fontos tudnivaló, hogy a hitelmoratórium automatikus, aki nem nyilatkozik másképp a bankja felé, annak felfüggesztik a törlesztését. Ha valaki most úgy dönt, hogy tovább fizet, az a későbbiekben meggondolhatja magát, mint ahogy az, aki élt a moratórium adta lehetőséggel, az is bármikor nyilatkozhat, hogy mégis inkább tovább törlesztene.

A fent vázolt szigorítások (vagy inkább fokozott óvatosság) bár minden bankra jellemzőek, a gyakorlatot illetően jelentős különbségek vannak. Sőt, talán még soha nem volt ekkora különbség bank és bank között. Ez pedig azt jelenti, hogy felértékelődött a helyes bank- és hitelválasztás szerepe, hiszen míg az egyik bank esetleg elutasít valakit, egy másik gond nélkül ad hitelt a számára.

Az alapos “terepszemle” a Babaváró esetében azért is fontos, mert a kamatmentesség feltétele, hogy a baba megszületése előtt leszerződjünk, és bár egy banki elutasítást követően van lehetőség más pénzintézeteknél is próbálkozni, ez plusz időt jelent.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.