Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A turizmus gyengülését a luxusipar is megszenvedi.
Európában mintegy 68 százalékkal, ezen belül Olaszországban 96 százalékkal estek az idegenforgalmi költések márciusban - áll a legnagyobb svájci bank, a UBS tanulmányában.
Tavaly márciushoz képest a turisták költése Európában 68,4 százalékkal, ezen belül a kínaiaké 84,6 százalékkal zuhant.
A legnagyobb mértékben Olaszország sínylette meg a turisták elmaradását a koronavírus miatt, az ottani költések 96 százalékkal estek. A UBS-jelentés összeállítói szerint áprilisban nagyjából hasonló lesz az arány a többi európai országban is.
A koronavírus miatt elmaradt turistaáradat egyik nagy vesztese a luxusipar, így a Chanel, a Gucci és a Louis Vuitton bevétele csaknem 80 százalékkal csökkent éves összevetésben márciusban.
A Turisztikai Világszervezet (UNWTO) március végén közölt legfrissebb előrejelzése szerint a nemzetközi szinten utazók száma 20-30 százalékkal csökkenhet az idén a tavalyi másfél milliárdhoz képest, ami 4 százalékos növekedés volt 2018-hoz viszonyítva.
A szervezet adatai szerint tavaly az európai turizmus 4 százalékkal nőtt, több mint 743 millió nemzetközi turistát fogadva, ami a teljes piac mintegy 51 százalékát jelentette.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.