szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A városvezető saját hatáskörben döntött így, de az ellenzékiek is támogatták.

Összesen 69,5 millió forinttal csökkentette Nyíregyháza NB II.-es focicsapatának támogatását a város fideszes polgármestere, Kovács Ferenc – írja a Szabolcsihir.hu.

Kovács saját hatáskörében módosította az erre az évre a férfi felnőtt csapatnak odaítélt 39 millió forintos szponzori díjat 19,5 millióra, az egyszeri, 50 millió forintos szponzori díjat pedig eltörlte. Azután döntött így a városvezető, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség a koronavírus-járvány miatt az összes versenyprogramot felfüggesztette.

Lövei Csaba önkormányzati képviselő a hír kapcsán azt nyilatkozta az Indexnek, hogy a döntést a helyi ellenzék is támogatta.

A Nyíregyházi Spartacus az egyik első olyan futballcsapat volt, amelyik nyilvánosságra hozta, hogy csökkentik a játékosok bérét a várható anyagi problémák miatt. Azóta több klub jelentett be fizetéscsökkentést, például a Mol Fehérvár, a Diósgyőr és a Ferencváros is. Nem mentek bele viszont fizetésük 50 százalékos megvágásába a siófoki futballisták.

Egy friss kormányrendelet pedig már szabályozza is a kérdést, a klubok 70 százalékkal, egyoldalúan csökkenthetik a béreket.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Megtört a 30 éves hagyomány – betiltották a Tienanmen-megemlékezést Hongkongban

Megtört a 30 éves hagyomány – betiltották a Tienanmen-megemlékezést Hongkongban

Trump már nagyon szeretné kibővíteni a G7-et

Trump már nagyon szeretné kibővíteni a G7-et

Javuló járványhelyzet a szomszédban: fertőzésmentes Szlovénia és Horvátország

Javuló járványhelyzet a szomszédban: fertőzésmentes Szlovénia és Horvátország