Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A lakossági megtakarítások mintegy fele ebben a papírban van.
Egy év alatt 4407 milliárd forintért vásárolt a lakosság a Magyar Állampapír Pluszból (MÁP Plusz), ebben benne van a 151 milliárd forintos postai értékesítés is – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az állampapír első évét értékelő csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Kiemelte, hogy a MÁP Plusz a legkeresettebb magyar lakossági állampapír, egy évvel az indulása után a lakossági megtakarítások mintegy fele ebben a papírban van.
A miniszter válságállónak nevezte a MÁP Pluszt, mint mondta, a koronavírus megjelenése után volt megtorpanás a vásárlásokban, de a szaldó továbbra is pozitív, és az elmúlt hetekben már kezd visszatérni a papír szokásos vásárlási üteme.
Varga Mihály hangsúlyozta azt is, a kormány célja továbbra is az államadósság, ezen belül a devizaarány csökkentése. Emlékeztetett, hogy az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 2019 végére 66,2 százalékra csökkent. Ebben az évben átmenetileg emelkedni fog az arány, de a Pénzügyminisztérium azzal számol, hogy 2021 végére újra 70 százalék alatt lesz, visszatér a GDP-arányos államadósság 2010 óta csökkenő trendje – közölte.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.