Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Különös és egyben nagyon pontos feltételeket szabtak a tenderen induló vállalkozásoknak.
Hatalmas bútorbeszerzésre írt ki pályázatot a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF). Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás szerint a következő három évben összesen 20 milliárd forint értékben szerezne be a KEF irodabútorokat.
A Népszava szerint a főigazgatóság két kormányzati alapcsomag, az általános és a magas igényességi fokozatú irodabútorok beszerzésében gondolkodik, és megrendelné hozzájuk a javítási és karbantartási szolgáltatásokat is.
Az ajánlattevővel szemben komoly elvárásokat támasztanak a pályázatban: rendelkezniük kell az elmúlt 3 évből, de legfeljebb hat éven belül megkezdett, legalább 7 db., összesen 371 millió forint összértékű irodabútor szállítására és kapcsolódó szolgáltatásokra vonatkozó referenciával, amiből egynek minimum 150 millió forint értékűnek kell lennie.
Érdekesség a közbeszerzés kiírásában, hogy az ajánlattevőnek elég egy, 3 éves tapasztalattal rendelkező bútoripari kereskedőt és egy 3 éves tapasztalattal bíró faipari mérnököt foglalkoztatnia a tender elnyeréséhez. A nyertes cég nevét július 27. után tudhatjuk meg, akkor fogják a pályázatokat felbontani.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.